Összeállt a 2017-es Laser Ifjúsági válogatott csapat

A múlt hétvégén tartotta éves közgyűlését a Magyar Laser Osztályszövetség Balatonfüreden. Ennek keretében hirdette ki az éves ranglista alapján a 2017 évi ifjúsági válogatott csapatot 4.7 és radial osztályban.

A BYC-es fiatalok egész évben nyújtott munkájának eredménye itt is látszott – 3 fiatal is bekerült a laser 4.7 válogatottba.

Edzőnk, Csomai József/Csomesz beszámolója:

Vida Róza fiatal kora ellenére nem csak a női legjobb lett a ranglistán, hanem a fiúk között is az 5. helyen végzett. Novák Dorka a lányok rangsorában végzett a második helyen és így ők ketten alkotják a női részét a válogatottnak. Héjja Marcell a fiúknál zárt az előkelő negyedik helyen, így ő is magára öltheti a képzeletbeli válogatott mezt.

Többi versenyzőnk is remek helyezéseket ért el a ranglistán, amihez Nekik is jár a gratuláció!

A válogatott versenyzők az elismerés mellé egy kis emlék plakettet és egy a laser csapat számára készült Rooster mellényt kaptak ajándékba.

Az MLOSZ a díjak átadása után egy kellemes vacsorával köszönte meg a laseresek egész éves munkáját.

Ranglista 2017