Csomesz és Bence beszámolója a Mathényi Zsombor emlékversenyről

Agárdon a Majthényi Zsombor emlékversennyel elkezdődött a laseres csapat számár a hazai szezon.11 fő alkotta a szűkített versenyzői keretet. 6 radiálos és 5 4.7-es versenyzőnk küzdött három napon és nyolc futamon keresztül az ellenfelekkel és a Velencei tó nyújtotta viszonyokkal.

Az első két napon gyenge változó irányú és erejű szelekben 6 futam ment le. A harmadik napon frissebb szélben 2 futamot teljesített a csapat. 4.7 osztályban remek eredmények születtek: NOVÁK DORKA nagyon jól vitorlázva abszolút sorrendben a dobogó második fokára állhatott fel. Ez egyben az U 16 összetett és a női elsőséget is jelentette számára.

KIS-KAPIN KARINA végzett az abszolút értékelés 3. helyén, azonos ponttal a második helyezettel. VIDA RÓZA  az első napi gyenge kezdés után folyamatosan jött fel, ami a 8. helyre volt elegendő. A női kategóriában a lányok a dobogó mindhárom fokát elfoglalták!

SELLEI BENCE  is gyengébben kezdte a versenyt, amit a második napi pazar vitorlázásával feledtetett. FEHÉR ZSOMBOR  az első két futamban remekül kezdett (mindkét futamban vezetett) és jó pozícióban várta a folytatást, ami sajnos már nem sikerült ennyire jól.

Radiálos csapatunkból az ebben az osztályban most debütáló HÉJJA MARCELL teljesítménye volt kiemelkedő. A két gyengébb első napi futam után kiegyensúlyozottan a mezőny elején tudott vitorlázni, és az előkelő 5. helyen végzett a versenyen.

A többieknek csak egy-egy futamban sikerült az első tízbe verekedni magukat, így a mezőny második felében végeztek.

ARADI NÁNDOR 12., VÁRADI MIKLÓS 16., VŐNEKY ÁKOS 17., ZINK LEON 18., ZSEMLE MÁTÉ 21.

Nagyon nehéz versenyen van túl a csapat.

Gratulálok a kiemelkedő eredményekhez!!!!

Csomesz


Az ops csapatnak első ranglista versenye és egyben még válogatója is volt az idei EB/VB-re az esemény. Mi teljes csapattal érkeztünk, már egy héttel korábban, hogy próbáljunk hozzászokni a helyi viszonyokhoz. Agárd mindig egyedi és elég trükkös, így volt ez most is. 3 nap alatt 8 futamot vitorláztunk, kis és közepes erősen forgolódó szélben. Nagyon sok türelem és kitartás kellett a jó eredményhez, meg persze egy kis szerencse is. Több szép teljesítmény is volt a csapatban, mind a futamokat, mind pedig a végeredményt tekintve, az összképet azonban kicsit árnyalta a sok hiba. Jól jellemzi a versenyt, hogy az élmezőnyben mindenkinek van 20-on kívüli helyezése is.

Bende végzett a legjobb helyen, 5. lett a közel 120 fős mezőnyben. Nagyot küzdött, végig harcolt, de a szerencse nem mindig neki kedvezett. Olivér kiválóan vitorlázott, majdnem minden futamban a TOP élmezőnyben futott be, sajnos két korai rajtja miatt a 19. helyen végzett csak.

Buda 14. lett, kicsit hektikus futameredményekkel, jó sebességgel közlekedett végig, az első krajcokkal gyűlt meg legtöbbször a baja, de mindig nagyot jött utána. Dávid 16. helyen végzett, nagyon óvatos és visszafogott kezdéssel. Szerencsére a harmadik futamtól kezdve megtalálta a ritmust és szuperül teljesített. Bányai Ati visszafogottan kezdett, majd a második futamban TOP 3-ban futott be, de kiírták korai rajtra. Ez nagyon megviselte és csak nehezen szedte össze magát, végül a 17. helyig jött fel.

 

Miska kiegyensúlyozottan vitorlázott, több jó helyezést is begyűjtött, de a technika kibabrált vele, így meg kellett elégedni most a 34. hellyel. Chiara keretbe foglalta a versenyt, szuper első és utolsó futamot teljesített, közte azonban még akadtak hibák. Hanni kiválóan kezdett, az első nap után még 9. helyen állt, azonban elfáradt a végére, így a kiugró eredmény még várat magára. Somának most nagyon nem jött i a lépés, kereste önmagát, nem találta a ritmust, bár ez nem von le semmit vitorlázó tehetségéből!

A válogatón továbbra is Bendegúz vezet, Chiara pedig a lányok között, összetettben ő 18.

Most megyünk Workumba, utána meg a Kereked Kupa következik!

Hajrá BYC!

Bence

Fotók: YKA