Első EB-m –beszámoló a gdyniai ifjúsági radiál Európa-bajnokságról

Leon beszámolóját olvashatjátok élete első Európa-bajnokságáról:

“10 napot töltöttem Lengyelországban, Gdyniában a Balti-tengeren, igen változékony időjárási körülmények között.  Szerencsés voltam, mert az athéni olimpián ezüstöt szerzett és Sydneyben 5. helyezést elért Andreas Geritzer edző vezette osztrák válogatottal utazhattam egy másik magyar versenyzővel, Hadnagy Zsombival együtt.

Érkezés után 1 napot pihentünk, majd 3 napot edzettünk a 6 napos versenyre. A három napos kvalifikáció során az első két napon még jó esélyem volt az ezüst csoportra – a 130. hely körül álltam a 180 versenyzőből. Sajnos, a harmadik nap mentem egy rossz futamot, és amikor javítani akartam, begyűjtöttem egy BFD-t. A döntő futamokat így a bronz csoportban versenyeztem. A 4. nap mentem két 22. helyet, amit egy rosszabb 40. hely követett a kis szeles 5. napon, utolsó nap pedig egy igazán jó, 15. helyet mentem a 20-28 csomós szélben. Így  a bronz csoportban a 26. helyen végeztem, ami a mezőny egyik legfiatalabbjaként jó eredménynek számít.

Sokat tanultam hajóvezetésről, javultak rajtjaim és rendkívül érdekes volt egy 180 fős, sok különböző országból jött mezőnyben vitorlázni.

A legjobb az egészben az volt, hogy Andivel, az edzővel ott volt a kutyája Follow-me, és a futamok között ott várt és boldogan üdvözölt bennünket a motorosban.

Köszönöm Andreasnak a remek tanácsokat, Csomesznek a felkészítést és a logisztikai segítséget és a BYC-nek a támogatást/

Zink Leon”

Gratulálunk Leon, további sok sikert kívánunk!