Los Alcazares-ből jelentjük

Napsütés és 10-13 csomós keleties szélben rajtolt az első futam a laser 4.7 EB-n. 4 fiú- és 2 lány csoportra osztották a népes mezőnyt.

Fiataljaink közül Rózi kezdett egy fantasztikus tizedik helyezéssel. Marci 18. helyen ért célba az első futamban, ami remek kezdés. Dórka és Bence kicsit gyengébben teljesített.

A második futamra kicsit csökkent a szélerő és kiszámíthatatlanabb lett az iránya. Sajnos Rózit elvitte a sikeres kezdet és egy BFD-s rajtot vétett. Dórka javított ebben a futamban. Sajnos a fiúk gyengén szerepeltek a második futamban.

A második napon szinte azonosak voltak a körülmények csak 1-2 csomóval kevesebb volt a szélerő. szerencsénkre ezen a napon mind a négyen az A pályán voltak.

A lányok első futamában az első szakaszban egy 20 fokos jobbra pörgés volt, ami gyökeresen befolyásolta az eredményeket. Sajnos, a futam végére mindkét lányunk 30-on kívül ért célba.

A második futamban mindketten jól kezdtek: Rózi 4., Dórka 20. helyen hátszelezett az első körben. Ezt a helyüket nem tudták megtartani, mindketten visszaestek a következő szakaszban. Rózi 23, Dórka 38. helyen ért célba.

A fiúknál Bence egy korai rajt mellett a második futamban 42. helyen végzett.

Marci 25. és 19. helyezésekkel zárta a mai napot.

Még egy nap van hátra a selejtező futamokból, utána már fix csoportokkal megyünk tovább.

Részletes eredmények:  http://www.europeanlaser47.com/index.php/results

Csomesz