Rooster Laser EC verseny – BYC-es beszámoló

Meleg, szeles hétvégét jósoltak az előrejelzések, de ennek csak az egyik fele valósult meg. Igen, meleg volt a versenyen. Rekord számú laseres versenyző látogatott el hozzánk ezen a hétvégén. 59 radialos, 56 4.7-es és 17 standardes versenyző küzdött volna az elemekkel és egymással.

Ezt sajnos a helyenként nagyon gyenge szél ( általában semmi sem volt) megakadályozta. A laseres pályán csak szombat délután volt alkalmas a szélerő a vitorlázásra. Standard osztályban 2, míg a többieknél csak egy futamot tudott befejezni a rendező csapat.

Ekkor még reménykedtünk, hogy vasárnap lesz elegendő szél a folytatáshoz, de sajnos nem voltak velünk az égiek. Így maradt az előző napon kialakult eredmény.

Standard osztályban Jámbr Attila az összetett versenyben második, míg a korcsoportjában az első helyen végzett.

Varga Dániel 6., Edelényi-Szabó Viktor  a 9. helyen zárta ezt a versenyt.

Radial összetett versenyben Almási Zsombor  9. helyen zárt a sok  nemzetközi kiválóságot felvonultató mezőnyben.

Róka Bianka idei első futamán és versenyén a női mezőny bronz érmese lett. Haidekker Zita hajszállal lemaradva tőle a negyedik helyen végzett. A többieknek szükségük lett volna még futamra, hogy javítani tudjanak eredményükön.

4.7 csapatunk ezen a versenyen is szállított értékes eredményeket.

Novák Dorka a női harmadik hely mellé begyűjtötte a korosztályos második helyet is.

Ebben a korosztályban a harmadik helyen is BYC-es versenyző Vida Róza végzett.

A fiúk közül Héjja Marci szerepelt a legsikeresebben, összesítésben a 14. helyen zárta ezt a versenyt.

Fiataljainknak nem volt sok lehetőségük arra, hogy ezen a szélcsendes hétvégén több futamban mérjék össze tudásukat  külföldi ellenfeleikkel, de amikor tehették, akkor sikeresen tették azt és értek el remek eredményeket.

Csomesz