Sítáborban a BYC csapat

Ismét velünk volt az időjárás-felelős, és a manapság már ritkaságszámba menő természetes havat biztosította a BYC 2018. évi sítáborához, amit most először, de sokak véleménye szerint nem utoljára a Karintiai Koralpén rendeztünk meg. 

Új ötletként ezt a tábort nemcsak a legfiatalabb Optimistes utánpótlás részére terveztük, hanem minden BYC tagot szeretettel hívtunk egy közös sízésre és oktatásra. Meglehetősen nagy volt az érdeklődés a tábor iránt (53 résztvevő!), és jóleső érzés, hogy minden hajó és korosztály képviseltette magát a programon. Az Optimistes A, B, és C csapatoktól kezdve a Laser 4,7 Radial, és Standard osztályokon át a Nagyhajós versenyzők is szép számmal vettek részt a táborban. Több családtag is csatlakozott a túrához és az oktatáshoz, akik így jelenlétükkel még inkább elősegítették a közvetlen, baráti „BYC-es” szellem kialakítását. Hat kiváló síoktató (Zsófi, Brigi, Bartos Bea, Holczi, Bence és Giba) gondoskodott arról, hogy a résztvevők a síoktatás legújabb módszertana szerint tanulják a sísportág technikáját, és szerezzenek közös élményt a Korlape nyújtotta kiváló sípályákon.

https://www.facebook.com/sailingbyc/videos/1745333108857159/

A hagyományos rendszert folytatva délelőtt és délután is közös sízés, oktatás töltötte ki a napjainkat, amit a minden igényt kielégítő abszolút pályaszállás is nagyban elősegített. A szálloda sítárolójától kb. 10 lépésre volt a pálya, ahonnan indultunk és ahova visszatértünk a napi síprogramok után. Egy nap kivételével ideális napsütéses, de hideg idő és hóviszonyok segítették a csapatokat, akik így az 5 nap alatt sokat léptek előre a sítudásuk terén. Tudásukról a 4. nap délután egy profi rendezésű óriás műlesikló versenyen adtak számot, ahol korcsoportonként és mindenkinek a teljesítményét értékelve nagy küzdelem alakult ki a résztvevők között.

A tábor jó hangulatát és a baráti kapcsolatokat az esti programok és beszélgetések is igazán elősegítették, ahol a BYC és a Vitorlássport számos kérdéseinek megvitatására is sor került. Képviseltette magát a BYC elnökség Hercsel Erik révén, illetve a MVSZ Holczhauser András főtitkár révén. Azt gondoljuk az ilyen alkalmakra továbbra is nagy szükség van ahhoz, hogy a clubunk tagjai, vezetői és a versenyzők között az egymást segítő, közvetlen és baráti kapcsolat kialakuljon.

Köszönjük mindenkinek a munkáját, a bizalmát és a támogatását ahhoz, hogy ez a táborunk ilyen létszámban, jó hangulatban, és eredményesen zajlott! Találkozunk jövőre, ugyanitt, – vagy másik hasonlóan kiváló síterepen!

GIBA

fotók: Szalontai Bence & Fehér Zsuzsa