Suliprogram

20150619_0950072014. márciusában az MVSZ elnöksége, majd 2014. áprilisában Balatonfüred Város Önkormányzata is elfogadta és támogatásáról biztosította a Balatonfüredi Vitorlásiskola, mint köznevelési típusú sportiskolai osztály indítását Balatonfüreden. A sportiskolai képzést a BYC is felvette programjába, amit eszközökkel, valamint a club infrastruktúrájával támogatja a Balatonfüreden élő gyerekek vitorlás oktatását.

2014. szeptemberétől indult el a tényleges vitorlás oktatás, amelyben a három balatonfüredi és a tihanyi általános iskolák 17 diákja vesz részt a 10 – 12 éves korosztályból. Az oktatás szeptember- október hónapokban vízi edzésekkel (heti 4 x 3 óra), majd novembertől a kondícionáló és képességfejlesztő edzésekkel folytatódott heti 4 alkalommal, 1,5 órás tornatermi edzésekkel. A kötött edzés program mellett a gyerekek és szüleik szabadidős kerékpártúrákon, decembertőlpedig kiegészítő síoktatáson vesznek részt Eplényben. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a gyerekek élvezik az edzéseket és szeretnek részt venni a programokon.

Tavasztól amint vízre lehet szállni, folytatjuk a vízi edzésprogramot az ősszel megkezdett edzésrend alapján.