Szombati időutazás #6 A víz és zene szárnyán 1867-be ringatózunk…

1867-ben mutatták be ifjabb Johann Strauss mára már klasszikussá vált zenei művét, a Kék Duna keringőt. A keringő eredetileg megrendelésre készült, kórusműnek, a bécsi férfikórus számára. Az osztrákok nem voltak éppen keringőzős kedvükben: 1866. július 3-án a poroszok döntő vereséget mértek rájuk a königgrätzi csatában, a Habsburg-birodalom pedig lemondhatott a német egység vezetéséről szőtt álmairól. A komponista később dolgozta át zenekari művé, mely hamarosan a bécsi bálok, majd a híres újévi koncertek megkerülhetetlen részévé vált. A Kék Duna keringő világhódító útját az 1867-es párizsi világkiállításon, majd néhány hónappal később Londonban kezdte, amelyet Strauss amerikai turnéja során, 1872-ben már kétezer fős zenekarnak és húszezer tagú kórusnak vezényelt. Mára már elképzelhetetlen egy bál a Kék Duna keringő nélkül.