Történeti színes #2 – 150 év nyomában

1839. december 14-én született gróf Széchenyi Ödön, a magyar és a török tűzoltóság megszervezője, számos magyarországi vállalkozás létrehozója, többek között a Balatonfüredi Yacht Egylet egyik alapítója.

Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön grófot elsősorban a tűz tette híressé, de az 1860-as években a víz meghódítása is lekötötte figyelmét. A vízi sportok régóta foglalkoztatták, rendszeresen részt vett evezősversenyeken és egyik vezetője volt a Budapesti Hajós Egyletnek, majd alapítója a Balatonfüredi Yacht Egyletnek. 1867-ben, a párizsi világkiállításra, másfél hónap alatt, a folyókon hajózva jutott el Hableány nevű gőzbárkáján. Széchenyi Ödön gróf Tűzpasa néven vonult be a magyar és európai történelembe. Pesten megszervezte az önkéntes tűzoltóságot, Isztambulban – ahol élete nagy részét töltötte és itt is helyezték örök nyugalomra – szervezte meg és vezette a városi tűzoltóságot. Nevéhez fűződik még: Budavári Sikló, Első Magyar Utazási Társaság, alapítója a Magyar-Svájci Gépgyár Rt.-nek, az Újpesti Hajógyárnak.