3 futam a Németh István Emlékverseny első napján
Az idei évben 13. alkalommal megrendezésre kerülő Németh István Emlékversenyen – amely idén az OB előtti felkészülés utolsó állomása is egyben – 7 Dragon méri össze tudását. A két napos regatta első napján 10:30-kor rajtolt hajókat gyenge keleti szél fogadta, amely a második futam végére felszívódott. A Böröcz Bence vezette versenyrendezőség a bizonytalan körülmények miatt, kétszeri pályamódosítást követően, a harmadik futamot már kicsit erősebb, délkeleties szélben tudta megrendezni. Partra érkezést követően a versenyzőket paprikás krumpli várta a BYC féltető alatt.
A verseny első napjának eredménye három futam után:
- Nyári Mikulás (HYC) – Gömbös Lóránd, Horgos Tamás Ferenc, Majthényi Mátyás
- Kukulkán (TVSK) – Jakab László, Kovács Tamás, Hunyadi László
- 7ARTS (SVE) – Tenke Péter, Varga István
Folytatás: tervezett 3 futam, 10 órai tervezett rajt
Eredmények és fotók ITT találhatóak.