A Fantomasso győzött – Asso99 Európa Kupa a BYC-ben

A Balatonfüredi Yacht Club, az Asso99 Osztályszövetség és a Magyar Vitorlás Szövetség együttműködésében megrendezett Asso99 Európa Kupára 15 egység nevezett, köztük 3 német csapattal. A 4 napon át tartó regattán 6 futam jutott a versenyzőknek.

Az első versenynap várakozással indult. A versenyzők türelmesen időztek, kezdetben a vízen aztán a parton, arra várva, hogy a szél stabilizálódjon. Ez délután 4 óra körül be is következett. A Füred előtti vízterületen két futamot sikerült rendezni, stabil 9-10 csomós északnyugati szélben.

Mindkét futamot a Majthényi Szabolcs kormányozta Fantomasso csapata nyerte: Pálffy András, Horgos Tamás Ferenc, Dr. Futó István, Csury Zoltán, Széll Péter.

Az 1. futamban az Equilor csapata másodikként, a Picabo csapata harmadikként ért be. A 2. futamban második helyen a 100%, harmadik helyen az Equilor végzett.

A második versenynapon újabb 2 futamot sikerült lebonyolítani. Az aznapi első futamot a Fantomasso nyerte, a második futamban a Kakas Máté kormányozta Fiji győzedelmeskedett.

Egyetlen nap telt el futam nélkül, a keddi versenynapon hiába bíztunk a szélben, 4 óra után a versenyrendezőség úgy döntött, hogy véget vet a várakozásnak és hazaengedi a versenyzőket.

Az utolsó napon korán kifutott a mezőny, délelőtt 10 órakor a friss keletiben indult el az Európa Kupa sorrendben 5. futama. Annak ellenére, hogy a keleti szél idő előtt leállt, sikerült befuttatni a mezőnyt. Majd 1 órás vízivárakozás következett. A verseny főrendezője Rauschenberger Miklós bizakodott abban, hogy sikerül még egy futamot rendezni.

A kitartó várakozás meghozta a gyümölcsét, ugyanis 120 fokról fújó 6 csomós szelet fogtak, amiben sikeresen rajtoltak a versenyzők. Az utolsó 300 méteren megérkezett az északi parton végigvonuló vihar, ami miatt a szél kicsit elfordult, de sikerült teljesértékű futamot rendezni.

A díjkiosztó ünnepségen a Balatonfüredi Yacht Club képviseletében köszöntőt mondott Simon Károly a BYC örökös tagja, többszörös magyar és nemzetközi bajnok vitorlázó. Rauschenberger Miklós, a verseny főrendezője pedig összegezte tapasztalatait a versennyel kapcsolatban.

Az esemény főszponzora, a Rooster Hungary felajánlásával a verseny első 5 helyezett csapata és a különdíjasok is értékes nyereményeket vihettek haza. A tárgyi nyereményeket a Rooster Hungary Sailing Team két ifjú versenyzője, Kis-Kapin Karina és Németh Doma adták át.

Az Asso99 Európa Kupa dobogójának legfelső fokára a versenyen végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Fantomasso (Spartacus VE) csapata állhatott fel: Majthényi Szabolcs, Pálffy András, Horgos Tamás Ferenc, Dr. Futó István, Csury Zoltán, Széll Péter.

Második helyen végzett a BYC-es egység, a BDO csapata: Bartos Zoltán, Vermes Dóra, Kelecsényi Péter, Aklan György, Kutassy László, Schömer Ágoston.

A harmadik helyet a 100% (EGIS) csapata zsebelte be: Paksi Álmos, Nagy Márton, Marián Balázs, Bárány Attila, Tuss Réka, Ifi-Valde Christopher.

4. a Fiji (KDSE): Kakas Máté, Földházi Krisztina, Kovács Márton, Spáh Attila, Vas Gergely, Melha Márton.

5. a Peecasso (THE-YKA): Nyári Zsolt, Kaltenecker Károly, Farkas Bence, Szaplonczay Péter, Petrányi Zoltán, Gereben Mátyás.

 

Balatonfüred város különdíjában részesült a versenyre legmesszebbről érkezett csapat, a német nemzetiségű Tante Berta. A díjat Holczhauser András a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára adta át.

Különdíjat kapott a verseny egyetlen, kizárólag női vitorlázókból álló csapata, a szintén Németországból érkezett Amassone.

A verseny harmadik különdíját a Detre Szabolcs kormányozta Infla Deus kapta, a legelszántabb csapat díjaként. Az Infla Deus az első versenynap legelső futamában komoly balesetet szenvedett, de a hajón eszközölt gyors javításnak köszönhetően visszatértek a versenybe!

Minden egységet visszavárunk a BYC-be, a jövő héten megrendezésre kerülő Füred Kupa One Design Trophy Kupa Forduló és Regina Regattára!