fbpx

Balatoni Nemzetközi Vitorlás Hét 2012 – első nap

A mai nappal megkezdődött a 2012-es Balatoni Nemzetközi Vitorlás Hét: M3, F18, 49er, Laser Standard felnőtt és junior, Laser Radial nyílt és Laser Radial osztályokban a Magyar Vitorlás Szövetség rendezésében.

Az MVSZ-től kapott hír alapján az indulószám – M3-at kivéve – mindegyik osztályban tíz fölötti, így jó eséllyel lehet majd mindegyikben magyar bajnokot is hirdetni. Még Laser Radial női bajnokot is, ha mind a tíz résztvevő legalább a futamok felét teljesíti (mivel jelenleg ez is feltétele az érvényes bajnokságnak). Az M3-as katamaránok mindössze hatan vannak, így náluk idén sem hirdethetnek magyar bajnokot.

A mai, első napon erős, Beaufort 6-os, 10-13 m/sec erősségű szél fújt, melyben az F18-as osztály kivételével, – ahol 1 -, a többi hajóosztályban 2-2 futamot bonyolítottak le a rendezők.

470-es hajóosztályban eddigi két futamgyőzelmével a Gyapjas Balázs – Kovács Máté páros vezet a 10 fős mezőnyben, harmadik helyen a Margitics Botond – Serke Áron egység, hetedik helyen a Weinben Zsófia – Böröcz Berta, 10. helyen Bödör Gergely – Nyeste Gábor áll.

A 14 fős Laser Standard osztályban Korchmáros Kristóf 6., Litkey Balmaz 8. helyről várja a folytatást.

A Radiálosok 17 fős mezőnyét Vadnai Benjamin vezeti két futamgyőzelmével, második helyen Karé Réka, a negyedik helyen pedig Vadnai Jonatán, Érdi Mária a 16. helyen áll.

A katamaránosoknál a Váradi Szabó János – Petheő Tamás páros vezeti a 11 fős mezőnyt.

A 49er mezőnyben 4 BYC-es hajó is indult: a Szamódy Tamás – Előd Botond egy első és egy harmadik hellyel vezet, harmadik helyen két futam után a Brencsán testvérek állnak, nyolcadik helyen Vigh Tamás – Balogh András, 11. helyen Kun Dávid és Szalontai Bence várja a holnapi napot.

Gratulálunk Mindenkinek a mai eredményekért, holnapra pedig jó versenyzést kívánunk!

A verseny hivatalos oldala és részletes eredmények itt találhatóak.