Bejelentkezés az első két nap után az Optimist Európa Bajnokságról
Először is üdvözletünket küldjük minden otthon „edző” opésnak, innen Tavirából…
A vasárnap délutáni próbafutamot követően mentünk Tavira főterére, ahol hivatalosan is megnyitották az idei Eb-t.A tegnapi nap reggelén szokatlan mód felhős, borús idő fogadott minket, ami aztán hamar kitisztult és megjött vele a Sea-breez is. Az egyre erősödő szélben két futamot is lebonyolított a rendezőség. A szélerővel az áramlás és a hullámzás is megnövekedett. Az első futamban Zsombor a pálya bal oldalán felvitorlázva nem érkezett jó pozícióba, de ezt a befutóig valamelyest ki tudta javítani, így 17. lett. A második már sokkal jobban sikerült neki, a mezőny elejével elvitorlázva végig 5-7. helyen versenyzett, itt végül 7. lett. Keddi eredményei: 23,19.
Sárinak az első futama az Eb-n egész jól sikerült, a 36. helyen futott be az amúgy nagyon nem „egyszerű” pályán. A rajt már nagyon meghatározónak bizonyul, főleg a lány mezőnyben, ahol egész más a rajt stílus, mint a fiúknál. Ezt még gyakorolnunk és szoknunk kell… Sári második futama sajnos egy picit gyengébbre sikerült, ami talán betudható a még nagyobb áramlásnak (25-30 m/sec.), és az egyre nagyobb óceáni hullámoknak. Eredményei:36,45,40,47
Tomi rajtjai nagyon meghatározták az ő napját, illetve hogy nem tudott a pálya jó oldalán tiszta szélben felvitorlázni… Sajnos ez nem jó helyen történt és nem tudott időben azzal a mezőny résszel elrajtolni amelyik oldalon ő elrajtolt. Inkább a pálya jobb oldalát választotta, ahol aztán sajnos nem tudott feljönni. Eredményei: 60,62,61,44.
Sebességi gondjaink eddig sem voltak és remélhetőleg ez után sem lesznek… A mezőny taktikát kell sokkal jobban megértenünk és az eredmények remélhetőleg javulni fognak.
A verseny ahol infót találtok: http://www.optiworld.org/
És ahol élőben is láthatóak a futamok: http://www.optiworld.org/MiniSite/trackingEuro.php
Üdv
Miki