fbpx

BYC-es ifjúsági pódium az idei Országos Bajnokságon – Weinber Zsófi beszámolója

Szeptember 27-október 1. között a Balatoni Yacht Club adott otthont a 2023. évi Optimist Magyar Bajnokságnak. A 117 fős mezőnyből 101 magyar vett részt, és 16 külföldi versenyző Észtországból, Szlovákiából, Spanyolországból, és Ausztriából. Az öt nap alatt öt futamot tudott teljesíteni a mezőny, négy selejtező, majd egy döntő futamot. Optimist A csapatunk hét tagja, komoly célokkal vágott neki a versenynek, és nagyon szép eredményeket zsebeltek be, lássuk őket egyesével:

Márton András – HUN 1654
Andris nagyon stabilan, és céltudatosan versenyzett az öt futam alatt, minimális hibával. Az öt futam alatt csak első, és második helyen ért célba, így megérdemelten lett a verseny abszolút győztese, és ifjúsági magyar bajnok.

Török Csanád – HUN 1634
Csani felszabadultan, magabiztosan érkezett a versenyre. Okosan, minden apró hibából megújult a verseny alatt. A selejtezőt három második, és egy első hellyel zárta, a döntő futamban az ötödik helyen futott be, így az összetett második, és az ifjúsági magyar bajnoki második hely is az övé lett.

Dávoti Tamara – HUN 1622
Tami a női magyar bajnoki címért érkezett, és ennél jóval több lett a vége. Nagyon sokat lépett előre az évben stratégiailag, taktikailag, és mellette a gyors hajóvezetése az összetett ötödik, ifjúsági magyar bajnoki harmadik, és női magyar bajnoki cím eléréséhez segítette.

Varga András – HUN 1644
Andris pozitív irányba változó személyisége nagyon jó hatással van a versenyzésére. Lehet még stabilizálni, terelgetni a gondolatait a magabiztosság terén, de örülök a fejlődésének, és szép eredményeinek az évben. Összetett kilencedik, magyar bajnoki hatodik hely.

Bócsi Bánk – HUN 900
Bánk utolsó Optimistes éve, célunk az volt, hogy növeljük a mezőnytapasztalatot, és azokat a szoros helyzeteket, mely javára válik ILCA hajóosztályban, és ha a Magyar Bajnokságon a magyarok között 20-25 között tud végezni, az egy nagyon jó eredmény. Minden tanácsot megfogadva sikerült neki összetett 31., magyarok között 24.

Németh Natália – HUN 1621
Nati egyre bátrabban, tudatosabban versenyzik, még hiányoznak a 10-en belüli futameredmények, de egy kis önbizalommal, és vagánysággal biztosan meg fog érkezni. Összetettben 33., magyarok között 25., női magyar bajnoki hatodik helyezett.

Junkert Barnabás – HUN 1344
Barni kora tavaszi nagy kihagyása után nagyon sokat nőtt, és már nem optimises méretű vitorlázóvá vált. Szerettük volna még az ő mezőnyrutinját is tovább növelni ILCA hajóosztályhoz, amiben ő partner volt, és igyekezett megfogadni azokat a tanácsokat, amit kértünk tőle a verseny alatt. Ezen a kis szeles bajnokságon a 79. helyen végzett.

Gratulálunk az egész csapatnak és edzőjüknek Zsófinak!