BYC-es sikerek a hétvégi négykezes versenyen
Andorka Rudi és kisebbik fia „Öcsi” abszolút másodikak lettek az idei Négykezesen, kategóriájukat pedig megnyerték. A Ganz Danubius az abszolút harmadik helyen végzett, de a Nelson is többször élen járt a verseny során.
Andorka Ruditól nem meglepö az eredmény, hiszen a verseny történetében már négyszer végzett az abszolút elsö helyen. Jó eredményeit különbözö hajókkal érte el, legeredményesebb a Bulldog Dinasty-val volt, de Dragonnal és most a Helikonnal is az elsök között tudott végezni.
Az apa-fiú párosban Öcsi volt a taktikus, aki az elmúlt idöszakban katamaránon szerzett tapasztalait jól tudta hasznosítani és ügyesen navigálta a hajót. A befutó elötti alsóörsi ponthoz közelítve már elsö helyen vitorláztak, ahol a sok horgonyzó hajó közt elnézték a bólyát és ezzel előnyüket elveszítve lecsúsztak a második helyre.
A versenyt követöen a büszke apa elmondta, hogy legnagyobb öröme, hogy látja fiai tehetségének kibontakozását. A három Andorka, Rudi, Öcsi és Rafi idén Dragonnal megnyerték az Évadnyitót és a Fehérszalagot is.
Gratulálunk!