fbpx

BYC-es sikerek a horvát bajnokságon

horv.bajn_. okt. 0161

Vadnai Benjamin 2., Takács Levente 3., Karé Réka  2. helyen végzett saját kategóriájában az október 13-16 között  megrendezett  a laser radial és laser 4.7  Horvát bajnokságon a Split mellett lévő Marina Kastellában.Népes mezőny gyűlt össze, 4.7 osztályban 53, míg radialban 43 versenyző vetélkedett a jó helyezés reményében.

Ez az első napon csak remény maradt, mert a szélerő nem engedte a mezőnyt a vízre. Már reggel is friss volt az idő, de ezután még fokozatosan erősödött a szél. A rendezőség az estére tervezett fogadást előrehozta, ezzel kárpótolva a versenyzőket a zord idő miatt.

A második nap sem kezdődött jobban. A szél fúj rendíthetetlenül. A rendező bizakodott, és meg is lett az eredménye. Délben csendesedett a szél, irány a víz. A szélerő csökkenése olyan határozott volt, hogy a mezőny vége, már csak vontával tudott a pályára kijutni.

Többször futottunk neki a futamnak, mire sikerült egyet is befejezni. Az ideálistól nagyon messze voltak a feltételek. Volt olyan pillanat a futam alatt, mikor egymással szembe cirkáltak a hajók. Ezen a  napon a radialos csapat két, míg a 4.7-es csapat egy futamot teljesített. Vadnai Benji ezt a futamot toronymagasan nyerte, csak a parton szembesült azzal, hogy ő is a BFD-s tábor tagja.

Harmadik napon ismét 40 csomó körüli szél és halasztás. Dél körül ismét gyengül a szél, irány a víz. Elrajtol a mezőny szélforduló érvénytelenítés. Szél teljesen leáll, várakozás. Kezd reménytelenné válni a helyzet. Majd a semmiből kialakult 20-28 csomós szélben 3 gyors futammal sikerült a versenyt befejezni.

horv.bajn_. okt. 002

A BYC versenyzői a nem túl kedvező és fer körülmények ellenére is remekül szerepeltek.

Vadnai Benji az első napi BFD ellenére is megtudta szerezni az összetett második helyet.

Takács Levente az utolsó napi hibátlan  (két első hely) szereplésének köszönhetően a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Karé Réka az összetett 11. hely mellé begyűjtötte a női ezüst érmet is.

Korchmáros Kristóf utolsó két futamban mutatott remek teljesítményének köszönhetően a 17. helyen végzett.

A cadettos csapat ezen a versenyen már egy kicsit kisebb létszámmal vett részt. iskolai elfoglaltság miatt esett ki az addig legeredményesebb egységünk. míg egy másik hajóosztály váltás miatt maradt távol a versenytől.

őket is méltón képviselte  két egységünk aki részt vett a versenyen.

Fabacsovics Márk és Németh Boldizsár alkotta egységünk végig egyenletes teljesítményt nyújtva szerezte meg az összetett 6. helyet ami az ifi. korcsoportban a Magyar Bajnoki dobogó második fokát jelentette számukra. Meleg kézfogás és izmos hátba veregetés mindkét fiatalnak.

Bódy Blanka és Váradi Miklós erre a versenyre ült össze és ez meg is látszott a teljesítményükön. Ők sajnos nem nagyon tudtak beleszólni a mezőny első felében folyó küzdelmekbe.

Gratulálok az elért eredményekhez és türelemhez, amit ezen a versenyen tanúsított a társaság.

eredmények: http://www.marina-kastela.hr/sport.marina-kastela/jedrenje/prvenstvo_mladi/en/rezultati_3_dan.htm

 

Csomesz