fbpx

BYC-esek a koalák földjén – Hétvégén már éremfutamok

perth06Ma pihentek a szörfös és radiálos lányok, csak a Finn és férfi 470 osztályok versenyeztek. Természetesen a női Match Race küzdelmei továbbra is zajlanak.

Ma a nyílt tengeri pályákon csak a finnesek és a 470-ek versenyeztek. Két-két futamot rendeztek az eddigiekhez hasonló szélben. Így most mind a négy versenyző osztályban két-két futam van hátra, amelyekre holnap, szombaton kerül sor. Az Éremfutamokat pedig a vasárnap futják a partközeli Center pályán, ahol eddig jórészt a szörfösök versenyeztek.

A Medal Race-eket helyi idő szerint 13 óra 10 perckor kezdik a Laser Radiálosok, majd óránként következnek a többiek.

Finnben Ben Ainslie egy első és egy második hellyel visszavette a vezető pozíciót. Ezzel most, a három brit – Ainslie az olimpiai bajnok, Scott Giles a világbajnok és Ed Wright az Európa-bajnok – az első négyben van. Csak Jan Postma férkőzik közéjük, jelenleg a harmadik helyen. Mindazonáltal ők nem válogatóznak már az olimpiára. Ott biztosan Ainslie képviseli Nagy-Britanniát.

A magyaroknak nem sikerült előre lépni, de ennek nincs jelentősége, mert az Ezüst Flottában már senki nem érhet el ezen a világbajnokságon olimpiai kvalifikációt. Tehát ezeket a futamokat akár felkészülésre is lehet használni a jövő évi  világbajnokságra, ahol a még fennmaradó 6 olimpiai indulási jogért hajthatnak a most lemaradt nemzetek finnesei.

470-esben a Bathers Bayben partközeli pályán, tehát hangos hazai szurkolótábor előtt a világbajnok Belcher-Page kettős mindkétszer leiskolázta a mezőnyt. Ha így folytatják, akár már az Éremfutamtól függetlenül megvédhetik címüket.  A 470-eseknél egyébként a második futam elrajtoltatása több visszalőtt próbálkozás után csak fekete zászló alatt sikerült. Tizenegy hajót zártak ki korai rajtért.

Szombaton tehát két-két futamot terveznek mindegyik hajóosztálynak.

Nekünk eldől, hogy Detre Diának sikerül-e olimpiai részvételi jogot szerezni. A női szörfösök ezúttal a Leighton-pályán 14.45-kor, vagyis magyar idő szerint 7 óra 45 perckor rajtolnak a kilencedik futamukra, és azt követően a tizedikre.

A versenyek alakulása grafikus nyomkövető program segítségével figyelhető a verseny honlapján http://perth2011.com

Ott a Worlds majd a Tracking menüpontok alatt érhető el ez a szolgáltatás.

Összetett eredmények:

Finn 8 futam után

470 férfi 8 futam után 

RS:X női 8 futam után 

Laser Radial 8 futam után

A Laser Standard (Berecz Zsombor és Bakóczy Róbert) és az RS:X Férfi Szörf (Gádorfalvi Áron) futamok december 12-én kezdődnek. A Starosok (Martin Viktor – Bezeréti Miklós) egy nappal előbb, december 11-én kezdenek.

Olimpiai kvalifikációs rendszer (letölthető pdf fájl itt…) 

Forrás: Hunsail