BYC SULIPROGRAM 2011
2011-ben újabb iskolával kibővülve zajlott tavaszi Suliprogram. A Radnóti Miklós Általános Iskola, az Eötvös Lóránt Általános Iskola mellett az idén a Lóczy Lajos Gimnázium tanulói is bekapcsolódtak. Összesen 30 kisiskolás és 8 gimnazista vett részt a programon heti egyszeri rendszerességgel.
A tavalyihoz hasonlóan, idén is nagy volt az érdeklődés, főleg a kicsik körében, közülük többen jelezték, hogy a nyári táborainkban is szeretnének részt venni, kihasználva ezzel a balatonfüredi lakosoknak járó 30%-os tábori kedvezményt.
A program, záró rendezvényét idén sikerült két napra szervezni, így május végén a két általános iskolából 6 osztály érkezett a BYC kikötőbe, egy másik napon a gimnáziumból 3 osztály vett részt a vízimentők és a vízirendőrök által tartott bemutatón. A Vízimentők Balatoni Szakszolgálata és a Balatonfüredi Vízirendészeti Rendőrörs kollégái, közösen mutatták be eszközeiket és tájékoztatták a diákokat a víz és Balaton sajátosságairól, veszélyeiről, a biztonságos pihenés és szórakozás alapjairól.
Reméljük sikerült fontos és hasznos információkkal ellátni a gyerekeket és továbbra is ügyelnek saját és társaik testi épségére a balatoni fürdőzések során.
Ezúton szeretnénk megköszönni a segítséget és a közreműködést az iskolák tanárainak, a BYC edzőinek, továbbá a vízimentő és vízirendőr kollégáknak.
A programot 2012-ben is folytatjuk bizakodva a további sikerekben, és lelkesedésben.
Balatonfüredi Yacht Club