fbpx

Caprine Kupa – Bigi beszámolója

caprine1_s

Az idei év utolsó ranglista versenyén vettünk rész Fűzfőn. Az előrejelzések szerint,  (a tavalyi versennyel ellentétben) megfelelő szélben teljesíthetjük a kiírt 9 futamot. A meteorológia nem hazudott, szél volt és az anyagi kár is jelentős.

Idén a Laser-nek nem volt ranglista verseny ezért, csak 3 hajóosztály (420,Cadet,OP) képviselői jelentek meg Fűzfőn.Az első versenynapon 16-18csomó erejű szélben rendeztek 3 futamot, amit a mieink több-kevesebb sikerrel, de teljesítettek. A 420-as párosunk úgy gondolta, hogy reffelni kellene, és keresztbe szakította a nagyvitorlát, ezen a napon nekik már csak a fockkal való partra vitorlázás maradt. Az Op csapatból is volt 2 kieső, ők edzői felmentést kaptak.A többiek Sára, Konrád, Leon, Leó keményen küzdve teljesítették a megrendezett 3 futamot.

A kisebbeken látszott, hogy meglepte őket a szél, gyakori volt szélbe futás és a megmerülés ezért a futam eredmények sem lettek olyanok, mint amilyenek lehettek volna. Sára viszont magabiztos első krejcokkal a mezőny 1-4 hajója között ért fel, de a befutó krejcokra elfogyott a lendület és pár hajó mindig elcsúszott.

A másodi versenynapon gyengébb szélben kezdtünk, de felerősödött és az előző naphoz hasonlóan és itt is erős szeles futamok lettek. Ezen a napon még is könnyebb szívvel (bár későn) mentek ki a gyerekek a vízre, mert kisütött a nap. 420-as is bekapcsolódott a versenybe, de a jó rajtjaikat és kiemelkedő sebességüket csak a befutó szakaszig tudták kamatoztatni, ahol is mindenki nehezebb és élesebb lett csak ők maradtak súlyon. Ezt én sem értettem, de ez biztos egy új fizikai törvény, ami csak a mi lányainkra érvényes.

Az OP csapat teljes létszámmal vett részt a futamokon, nem volt parton maradó. Sára most közepes rajtok után harcosan lépegetett előre a mezőnyben, Konrád is keményen küzdött csak ő rosszul rajtolt és nehezebb volt előrébb jutni a futamokban. Leon, Leó és Tutti is küzdött a rajtokkal a 3. sorból már előre jöttek a 2. sorba, de ez még mindig nem az első. Többi alapszabályról még nem is beszéltem. A nap rajt királya Örs volt, aki a felkészülése elején jár, de bátran rajtol,sajnos még elveszik a mezőnyben.

 A gyerekek ismerik a rajtolás alapszabályait, de nem alkalmazzák, pedig ez létfontosságú nagy mezőny esetén.

Összegezve az eredményeket voltak, akiktől sokkal többet vártam az eddigi teljesítményük alapján, és voltak, akik kellemes meglepetést okoztak. A gyerekek pontosan érzik, hogy milyen teljesítményt nyújtottak és ez nem csak futamokra, hanem a vízre menetelre és a hajófelkészítésre is vonatkozik. Az eredmények végül is megfeleltek az átlaguknak,de túl sok volt az elszalasztott lehetőség és ez által

A teljesített 7 erősszeles futamért  kalapemelés jár mindenkinek, mert teljes lelki nyugalommal tudtam őket verseny közben nézni, mert minden adódó helyzetet jól megoldottak.

Üdv Bigi

Eredmények:

Cadet
420
Optimist