Eredményeső a hétvégéről – Dragon VB, LEC, J24 OB, Caprine Kupa, Félsziget-kerülő
A múlt hétvégén mind az ifjúsági, mind felnőtt versenyzőink remek helyezéseket értek el kis-és nagyhajós versenyeken: Dragon VB 4. hely – Fecó, Füli, Tomi…Kettős Vadnai és Érdi győzelem a LEC-en ausztriában…J24 OB ezüst és bronz helyezés a Zulu és Quantum eredményes vitorlázása által, több osztálygyőzelem a Félsziget-kerülőn….és akkor nézzük a részleteket:
A 2013. szeptember 05-13. között Weymouth-ban megrendezett Dragon világbajnokságon Kis-Szölgyémi Ferenc – Vezér Károly (BYC) – Kiss Tamás egység az eddigi legjobb magyar eredménnyel, a bravúros 4. helyet érte el – csupán három ponttal lemaradva a dobogó harmadik fokától – a 77 fős mezőnyben.
Eredmények: events.sailracer.org/eventsites/results_main.asp?eventid=124443
2013. szeptember 12-15. között került megrendezésre az ausztriai Breitenbrunnban a Laser Európa Kupa soron következő versenye, ahol 7 nemzet több mint 60 versenyzője ( 30 radial, 15 standard, 17 4.7) mérte össze tudását. A BYC-es fiatalok remekül teljesítettek: 4.7 osztályban Érdi Mária állhatott a dobogó legfelső fokára mind a női, mind az U16-os korosztályban, míg Jámbor Attila a 14. helyet szerezte meg. Radiálosaink közül a Vadnai testvérek mindent vittek: Benjamin arany érme mellett Jonatan is arany érmet szerzett U17 korosztályban, összetettben pedig bátya nyomdokaiban a második helyen végzett. Dávid Dani a 16. helyen ért célba, míg Edelényi-Szabó Viktor U17-es kategóriában az 5., összetettben pedig a 18. helyet szerezte meg.
Eredmények itt: cms.lasersailing.at/index.php?id=106
2013. szeptember 12-e és 15-e között Balatonkenesén, a Balatonfői Yacht Clubban rendezte meg a Magyar J24-es Osztályszövetség az MVSZ együttműködésében a 2013. évi Magyar J24-es Országos Bajnokságot, ahol 18 egység állt rajthoz, ebből 6 egység a BYC színeiben. A 4 napos versenyen 8 futam alapján hirdettek bajnokot: legjobb BYC-es egység a második helyet megszerző Zulu lett – Kakas Máté kormányos, Bajusz András, Molnár Mátyás, Melha Márton, Jáger Tamás – a bronzérmet a Nagy R. Attila vezette Quantum szerezte meg, Áldott Andrea, Farkas Margit, Bér Rudolf és Sárközy András legénységgel a fedélzeten. 6. helyen végzett a Sail For You – Hercsel Erik kormányos, Baranyai Zsolt, Dávid Júlia, Litkey Balmaz és dr. Horváth Marci legénység. 11. lett a Kristóf Zoltán vezette Bond – Bódis – Kosóczki Márk, Böröcz Berta és Gál István legénységgel. 16. helyen végzett a Pernesz Péter kormányozta Égi – Szederkényi József, Németh György, Imrédy Sarolta és Kása Zoltán. 18. lett a Paganini – Bendecsik József kormányos, legénység: Kuzma József, Tóth Attila, Pataki Attila és Orosz Árpád.
Eredmények: www.sailing.hu/uploads/editors/j24magyarbajnoksagvegeredmeny8futamutan.pdf
Mindeközben a többi ifjú versenyzőnk a Laguna Yacht Club területén szeptember 13-15. között a BS Fűzfő Vitorlás Klub által rendezett hagyományos ifjúsági ranglista versenyen vett részt.
Összesen 108 versenyző fiatallal 64 Optimist, 8 Cadet és 14 420-as egység adta le nevezését a versenyre.
Op-seink közül Almási Zsombor érte el a legjobb helyezetést a 64 fős mezőnyben, az összetett 26. helyet szerezte meg, Aradi Nándor Bence a 29., Zámbó Örs a 32., Németh Boldizsár a 40., Tóth Soma a 44., Mezei Gergő az 56., Zámbó Lili a 61., míg Károlyi Márk a 63. helyen ért célba. A Váradi Miklós – Fülöp Balázs Cadet-os párosunk a 7. helyen végzett, míg a 420-asoknál Róka Bianka és Várga Zsófi a 13. helyen ért célba.
Eredmények: http://www.sailing.hu/versenyzes/utanpotlas/caprine-kupa-2013/488491
Szépen szerepeltek felnőtt versenyzőink a hétvégi Félsziget-kerülő versenyen is : Hideg Miklós kormányzásával Pataki Attila és ifj. Pataki Attila 1. lett Dolfin osztályban a Szélvhajásszal, Andorka Rudolf 2. helyre kormányozta az Ultramarint Dragon osztályban, dr. Münch István megnyerte az Elliott 770-sek küzdelmét az Isa Purral, Aradi Nándor pedig a Kis Tuttit hozta be a 3. helyre a Jolle 25-ös osztályban. Zink Leon mocóként a Capella vendégeként vehette át a 70-es cirkáló osztály 1. helyéért járó kupát.
Eredmények itt: www.hunsail.hu/versenyek/2013/felsziget-kerulo-szechenyi-istvan-emlekverseny_2/
Gratulálunk Mindenkinek az elért eredményekhez!