fbpx

Grid Nagydíj Kereked-Egis Kupa – Csopak – 420 és OP beszámoló

Grid2Június 17. elérkeztünk a második ranglista versenyre, amit Csopakon rendeztek meg. Az időjárás előrejelzések nem túl sok szelet ígértek és így előre láthatólak a fizikai erő helyett a mentális erő lesz szükségük a gyerekeknek.

A 420-as osztályban Varga Zsófia és Róka Bianka páros illetve Varró Gábor és Böröcz Berta képviselte a klubbot ezen a versenyen. Tőlük a tisztes helytállást és a fair küzdelmet vártam bár ez ranglista verseny, de számukra felkészülés verseny volt, hiszen első éves versenyzők ebben az osztályban.

Zsófiéknak az előző versenyekhez képest a rajtjaikban pozitív változás következett be többször sikerült a közepesnél jobb rajtot csinálniuk és az első bójához 7-8 helyre érkeztek fel, ami számukra jó eredmény, sajnos a bő szeles szakaszokban, leginkább hátszelekben visszacsúsztak. Ez annak köszönhető, hogy a gyenge szeles szögeket nem találták meg. A manővereik sok javulást láttam (hausolásaik és fordulóik), bár a mezőny taktikájuk még nem fegyelmezett. Úgy érzem sok tekintetben előre léptünk Agárdhoz képest.

Varró Gábor egy rutinos manchafttal Bertával indult. Náluk az összeszokottság hiánya lehetett volna a probléma, de sajnos nem ez volt. Gábor céltalanul összevissza lézenget a pályán, összeméréseknél meglévő sebességét a pályán rossz irányban alkalmazta, Gábornak fejben nagyon össze kell szednie magát, ha fejlődni, akar. Berta sok segítséget nyújtott, de Gábor a jó tanácsokat sem fogadta meg.

Az optimist osztályban az arany és az ezüst csoportunk is képviselte magát ezen a versenyen. Az arany csoportból Gyapjas Zsombor nyerte a versenyt, Korchmáros Sára 20. Héjja Marcell a 28. Galgóczy Tamás a 36. lett. Zsombor, Sára és Marci tudásának megfelelően teljesített Marci rajtjai javultak ez a jövőben sokat fog számítani a jó eredmény elérésében, viszont Tomi egész hétvégén szenvedett a gyenge szél miatt és ezt többször a tudomásomra is hozta.

Ezüst csoportunknak, Konrádnak, Leónak, Leonnak (KALI) és Daninak ez volt az első jelentős megmérettetése idén. Velük szemben az elvárás a kitartó küzdelem és a mezőnyhöz való méterbeli való közeledés, az eddigi pont hátrányok ledolgozása volt. Úgy érzem, hogy az eddigiekhez képest sokat fejlődtek, volt eredménye a sok edzésnek. Rajtjaik most már az első sorból történtek meg és ennek köszönhetően az első bójához 40-50-ben értek fel, amit sajnos később elvesztettek. Már visszaköszöntek a megbeszélésen elmondott taktikai elemek és ők is jobb érzéssel fejezték be a futamokat. A kitűzött tervünket sikerült elérni, a ponthátrányuk csökkent az ellenfeleikhez képest. Ha minden futamban csak 4-5 helyet őriztek volna meg akkor akár 40 körüli helyek is elérhető lett volna számukra, de tudjuk, hogy a sportban nincs „HA” és MAJDNEM TYÚKBÓL NINCSEN LEVES!!J.

Gratulálok minden versenyzőnek, mert igazán embert próbáló körülmények között versenyeztek és értek el eredményeket.

U.i.: körülmények = hosszúpálya + meleg + rendezőmotoros hullámkeltése a rajt után.

Üdv.: Bigi