Gyászjelentés – elhunyt Andor István
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Andor István 66 éves korában itt hagyott bennünket.
Temetése 2011. december 09-én, pénteken 11.00 órakor lesz az újkígyósi temetőben.
„Elment a Pista!
Andor Pista, ez a hatalmas erős ember, akinek akkora lelke volt mint a Hortobágy, elment.
Bringázott hazafelé és megállt a szíve. Nem szenvedett, átszállt az utolsó hajóra.
Mindent kibírt és mindent megoldott. Hihetetlenül sokat dolgozott az otthoni boldogulásért, a hajókért.
Újkígyósról járt a Tóra. Elképesztő. Azt mesélte, ez tartja benne a lelket. Tudjuk, így volt!
Mindenét odaadta, hogy köztünk lehessen.
Ha van túlvilág, már ott van és találkozott a Józsi bácsival és Gerhardtal.
Ülnek egymás mellett, az égi korcsmában és söröznek.
Néznek lefelé és vigyázzák szerencsénket, hogy jó széllel és ép hajóval partot érjünk.
Isten veled Pista!”