fbpx

Holnap rajtol a 2012-es TBS Nagydíj – rekordszámú nevezővel

TBSHolnap déli 12 órakor rajtol az idei Egyszemélyes Balatonkerülő Verseny, a TBS Nagydíj rekord számú, 32 hajója, hogy az alacsony vízállást legyőzve a lehető leghamarabb megkerülje a Balatont.

A mezőny a BYC-ből rajtol, ahol a tető alatt sok szeretettel várunk Mindenkit, aki nyomon szeretné követni a verseny állását.

Jó szelet minden versenyzőnek!

Fa Nándor, a verseny főszervezője így nyilatkozott:

MixPress: TBS Nagydíj 2012 – 2011 óta igen komoly fejlődésen ment keresztül ez a verseny. Sokkal többen nem neveznek, mint korábban, de úgy tűnik, hogy ez az év megint csak az innováció előremenetelét mutatja. Milyennek látod az idei mezőnyt?

Fa Nándor: Úgy látom, hogy ahogy mondod – a verseny valahol fejlődött, de én sokkal inkább látok fejlődést a versenyzőkben és a verseny hajókban. Egyrészt születnek az új versenyhajók, most is kettő új, erre tervezett és épített hajó száll ringbe. Ugyanakkor azt látom az elmúlt tíz évben, hogy nagyon precízen megtanulták a srácok vezetni azokat a hajókat, amik rendelkezésre állnak. Nagyon megtanultak szólóvitorlázni. A Balaton pedig egy elég trükkös víz, úgy hogy ez itt nem egyszerű feladat. A számokat illetően – soha nem is álmodtam róla hogy a Balatonon ennél több szólóvitorlázó jelentkező legyen. Ha arányában nézzük, a világban körülbelül ugyanennyi szólóvitorlázó van, vagy szerényebb. Az, hogy a mai aktív magyar versenyvitorlázók közül húsz igen ambíciózus vitorlázó megjelenik itt ezeken a versenyeken és egyre inkább tudja a dolgát, ezt én kifejezetten jónak gondolom.

MixPr.: Az is nagy dolog, hogy az innovatív hajók közül megint megjelent újabb két hajó az idén. Van egy változás, ami a 8M OD-nak is több esélyt ad, mint korábban. Ez az a bizonyos Fináczy György által felkínált vándordíj.

F.N.: Ezt ő a 8M OD-nak kínálta föl, amennyiben azok osztályelőírások szerint versenyeznek. Tehát egy 8M OD-val induló versenyzőnek lehetősége van eldönteni, hogy nyitott kategóriában jön és akkor turbóz, vagy a kategóriáján belül jön és a klasszikus módon egy spinakkerrel megvitorlázva, richer és egyéb minden nélkül. Így kevesebb beavatkozás, kevesebb költség. Így is lehet egy szép versenyt vívni, ugyanakkor ezek a teljesítmények, amelyeket osztályhajóként futnak, beleszámítanak az abszolutba – tehát lehet olyan időjárási szituáció, amikor az élmezőnybe is beleszólnak. Nekik ez egy kettős lehetőség – osztályban is és nyitott kategóriában is. Rengeteg olyan 8M OD van, akik nem szeretnének külön költségekbe esni emiatt az egy verseny miatt. Ők el tudnak jönni a klasszikus módon.

MixPr.: A Balaton kerülőnek az útvonalát is befolyásolja nyilván a vízmélység, illetve bizonyos hajóknak a merülésénél konkrét probléma és rizikó is lehet a mai vízállás. Látható már nagyjából, hogy az ideit hogy kell korlátok közé szorítani?

F.N.: Igen, ez elég egyértelműen látszik. A tihanyi cső egy nagy kérdőjel mindnyájunk számára, mivel az utolsó hírek szerint – én ugyan nem jártam arra, de szavahihető vitorlázók állítják, hogy a hajózási út bójasorán belül is fel lehet ülni. Ugyanakkor nálunk két méter a merülési limit, az új hajók szinte mindegyik kihasználja ezt, nekik nagyon kell figyelni arra, hogy hova mennek. A bójafordulóknál is szükségszerűen közel megyünk a parthoz. A keszthelyi bóját szinte teljesen biztosan kihozzuk egészen a györöki sarokig mert annyira megbízhatatlan Keszthely előtt a vízmélység, hogy nem kockáztatunk. Majd még ezzel kapcsolatban megnézzük a lehetőségeket. Almádinál és Aligánál is legalább egy olyan 200 méterrel beljebb visszük majd a bójákat a nyílt víz felé, ahol már megbízhatóan 2 és fél méteres vízmélység van bójától még olyan 50 méterre is.

Ezek a változások lesznek. Ez egy picit lerövidíti a pályát, de nem jelentősen.

Forrás: szolovitorlazas.hu