Ifjúsági és olimpiai osztályok ranglista díjkiosztója a Ramadában, finnes vacsora Agárdon
November 12-én, egy szombati délután erejéig az év legeredményesebb versenyzőié volt a főszerep az almádi Ramada Hotelben, ahol az ifjúsági és olimpiai osztályok ranglista díjkiosztó ünnepségére került sor.
A korábbi szokásoktól eltérően a ranglisták éllovasainak járó díjak átadása ezúttal nem az évad utolsó versenyén történt meg, a hosszasan elhúzódó bajnokságok késői befejezésének következtében, így sokáig kérdéses volt a díjkiosztó időpontja. Végül november második hétvégéjén gyűltek össze az év legeredményesebb ifjúsági versenyzői, akikhez a tavalyi évhez hasonlóan idén is csatlakoztak az olimpiai osztályok legeredményesebb versenyzői, s vehették át megtisztelő díjaikat az éves rangsorban elért kiemelkedő szereplésükért. Az ünnepélyes díjkiosztást finom vacsora, majd kötetlen beszélgetés követette.
A Finn Dinghy hajóosztály képviselői külön ünnepeltek, az almádi díjkiosztót megelőző szombaton tartották hagyományos évadzáró vacsorájukat, – melynek idén a Yacht Club Agárd klubháza szolgált otthonául – s értékelte, idézte fel fényképek segítségével az év legemlékezetesebb pillanatait, versenyeit, nagy „csatározásait”, valamint jutalmazta meg legeredményesebb versenyzőit. Az abszolút lista értékelését követően a masters és junior kategória legjobbjai is díjazásban részesültek, valamint számos különdíj került kiosztásra, némi humorral fűszerezve. Az este során gazdára talált a „Finn – szív” különdíj, – melyet idén Beliczay Tamás vehetett át odaadó munkájáért – továbbá fair play díj, az év legjobb úszója, meglepetése, újonca stb…külön díjak, melyek mind egy-egy emlékezetes momentumnak, különlegesen odaadó finnes személynek lettek odaítélve némi humorral megspékelve. Az ízletes vacsorát követően zene, kötetlen beszélgetés, nosztalgiázás következett, melyen ezúttal nem csak a versenyzők, hanem családtagjaik is bepillantást nyerhettek az év legemlékezetesebb pillanataiba, sztorijaiba. A vidám este késő éjszakéig húzódott, s zárta le az osztály idei versenyévadát, s vonult vissza hosszas téli pihenőjére.
Ifjúsági és olimpiai osztályok díjazottjai
Finn Dinghy hajóosztály helyezettjeii és különdíjai
Forrás: Porthole
- Szerző:
- Eszes Bernadett