Imperia Winter Regatta – Bigi beszámolója
Az idei vitorlás szezonunk utolsó versenyére indultunk el az olaszországi Imperiába nov. 30-án este. A lelkes csapat tagjai BYC részéről: Gyapjas Balázs- Kovács Máté és Margitics Botond- Serke Áron alkotta párosok voltak.Majdnem pontosan 1 éve voltunk ezen a versenyen, amikor is sok résztvevő és tengeri körülmények vártak minket. Idén új helyszínen rendezték meg a versenyt, de ez csak logisztikai szempontból volt más. A szállásunktól viszonylag távol esett az új helyszín vagy csak olaszosan mérték a távolságot, persze az is elképzelhető, hogy lassan vezetek.
Megérkeztünk, lepakoltunk, majd érkezett az első meglepetés: nem volt elektromosság a motorosban. Sebaj, aksi kiszedve, helyi erők által begyűjtve, töltésre elszállítva. Ma akkor nem edzünk, úgy is fáradtak a srácok, hiszen alig aludtak a kocsiban (6-8 órát), már-már rekordokat döntögetett az ébrenlétük.
Másnap megkaptuk az aksit, de még mindig nem működött a motoros (biztos a KOBOLDOK rontották el), na, akkor veszünk egyet. Voltak ajánlataink 95 eurotól-190-ig. Választottunk és beszereltük. Voltak biztató jelek, de nem akart életre kelni, szerelőt kellett hívni. Azt most nem írom le, hogy miként jutottunk el a Stefáno által javasolt (esőben nem dolgozom, de ha elállt mégis jövök) Paolótól a Luca által felhívott (nem tudom a nevét, de megcsinálta) szerelőig, de a motoros működött, így végülis elmondhatjuk, hogy nem egy nagy kék VSR tároló rekeszt hurcoltunk végig az úton, hanem már használható motorost. Ahhoz, hogy tényleg használni is tudjam már csak a kormányhidraulika olajának feltöltése és lelégtelenítése volt csak hátra. (Ezt is a biztos a KOBOLDOK ……… el).Ezt a Bigi nevű szerelő csinálta meg Junó nevű szerelő telefonos segítségével. Most már végre lehetett használni is. Türelem, a kalandregény után lassan áttérek a versenybeszámolóra.:-)
A mi egységeink mellett az én gondjaimra volt bízva a THE-ből a Györffy-Lilik és Földesi- Borsos páros is. Az első nap a 10 kts-ről-20 kts-ig folyamatosan erősödő szélben 3 futamot rendeztek meg.
A legjobban ezen a napon Béniék teljesítettek, akik a futam eredmények összesítése után a nap végén a 6. helyen álltak. A többieknek is voltak biztató részsikerei, jó helyeken értek fel a bójához (pl.:Botiék 2.), de valahol mindig hibáztak. Ezután 2 nap várakozás következett melynek okai egyik nap túl gyenge, a másik nap túl erőszél, ill. nagyon erős hullámzás. Az energiák levezetésére szabályismeret és alkalmazás Nyári Gyula segítségével, és focizás. BYC-es focihagyományokat megőrizve nyertünk. Majd következett az egymás megajándékozása dec. 6. alkalmából (húztunk egy kapucniból) és az édessége közös elfogyasztása.
Az utolsó napon a futam időpontját előrébb hozták, de megint várakozás volt, most a vízen, végül is elrajtoltatták a futamot, de a szél nagyon legyengült (1 kts alá) és elfordult, ezért érvénytelenítették a futamot. Kár, mert jól álltak a mieink, de jó döntés volt a rendezők részéről.
Az új rajtot követően Földesi Petiék álltak a legjobban, de a többiek is középmezőnyben ért fel a bójához. Hátszélben nagy átrendeződés volt, Balázsék és Béniék komolyan előreléptek a mezőnyben. Gyapiék a krejcban jobbra elforduló szélben jó irányt választottak és az utolsó hátszelet a 4. helyen kezdték meg, ami a Balázséknak működött a többieknek kisebb visszaesést okozott. A futam során még tovább fordult a szél és a befutó szakasz fél szél helyett krejc lett. Ezt mindenki másként reagálta le, ki az ellenfelek tartásával, ki a pozitív irányba való vitorlázással, de a jó megoldás a kettő között volt, mert elég egyoldalú volt a pálya.
Összességében ismét megállapítható, hogy a fiataljaiknak a rajtok gyakorlása nagy mezőnyben elengedhetetlen, hiszen 50% rajttal még ilyen kis mezőnyben sem lehet jó eredményt elérni, mivel erejük nagy részét felőrli a feljövetel. Krejcokat általában irányított és nem irányító helyzetben kezdték. A szokatlan körülmények ellenére sebességi gondjuk nem volt, a bójavételek kivitelezése és az előtte való helyezkedés (mennyi agresszivitás kell) sem mindig volt megfelelő, itt is sok helyet vesztettünk.
Az áramlás irányának beépítésére versenyzésbe nem volt igazán nagy jelentőségű, mert egy kivétellel a szél irányából jött és 2 m/perc volt a sebessége.
Ez a verseny jó felmérés volt arról, hogy mi az, amit megtanultak és alkalmaznak a versenyzőink egy hosszú leállás után, és mi az, ami nem rögzült bennük még elég mélyen.
Az következő időszak feladata a fizikai kondíció megalapozása, és feltöltődés a következő év feladataira.
Üdv: Bigi
Ui.: Kedves Télapó szeretném azt kérni karácsonyi ajándéknak, hogy a Balázsék jövőre országhatáron belül is használják az 5-ös állítást. Boti szeresse meg a Quantum grószt.
Köszönettel :Gábor