fbpx

Isten Veled drága Doki

_original

“Parta szálltam,

Lebontom vitorlám.

A szelek mérgét

Nemesen kiálltam.”

(Berzsenyi Dániel)

A Balatonfüredi Yacht Club árbocán a nyugtalan szél fekete zászlót lenget, jelezvén, hogy egy klubtag eltávozott közülünk az örök élet és nyugalom tengerére, hogy találkozzon az ott vitorlázó klubtárs elődökkel.

2013. szeptember 26-án lelkét visszaadta teremtőjének az 1952. október 18-án született Dr. Pintér Csaba barátunk.

40 éven keresztül volt a Club lelkes és elkötelezett tagja, akinek ragaszkodása és füredi élete mintaként szolgálhat azok számára, akik vitorlázásban elkötelezett egyént akarnak megmintázni.

1973-ban lépett be közénk, akkor Csillaghajóban vitorlázott ifj. Országh Attilával, majd önállósította önmagát és az osztály jellegzetes versenyzőjévé vált. A “Zugivoda” teraszán lelkesen mesélte történeteit a Kékszalagról.

A Soling megjelenésével hajótípust váltott, és mint versenyző az osztály nélkülözhetetlen résztvevője lett. Ugyan bajnokságot nem nyert, de részvétele mintaképpé vált a versenyeken.

Amikor abbahagyta a versenyzést, nem vált meg hajójától, kedvenc időtöltésének eszköze maradt, és elválaszthatatlan Magdolna asszonnyal együtt a daruval tették vízre és vették ki Solingjukat.

A vitorlázás volt foglalkozása mellett az élete. Felkérésre szívesen vállalta a versenyzést más hajóosztályokban magával víve nélkülözhetetlen fokhagymáját.

A BYC-nek nem csak versenyzője és tagja volt, hanem annak életében aktívan is részt vett. Mindannyian szívesen és vidáman emlegetjük a Tököm-Lököm regattákat és annak eredetiségét, melynek nem csak szellemi atyja, hanem gyakorlati lebonyolítója is volt.

A közgyűléseken is aktívan részt vett. Mint a Club örökös tagja például legutóbbi alkalommal javasolta, hogy az örökös tagok is járuljanak hozzá anyagilag a klubház bővítéséhez – nagy tapsot is kapott.

Hiányozni fog Csaba, mert nem csak “fiatalon” hagyta itt tagtársait, hanem mint egyéniségével és a vitorlázás iránti elkötelezettségével, humorával mindannyiunkban kitörölhetetlen emléket hagyott.

Búcsúzunk Tőled Csaba, elfelejteni soha nem fogunk!

A Balatonfüredi Yacht Club és Karcsi bácsi