JONATÁN EB BRONZ ÉRMES
A Laser Standard és Radial Európa-bajnokság utolsó napján sem tudtak futamot rendezni, így csak a kvalifikációs futamok alapján tudtak eredményt hirdetni. A BYC-es csapat – Zita Haidekker, Scharf Máté,Benjamin Vadnai és Jonatán Vadnai szép eredményekkel térhetett haza. Laser Radial osztályban Jonatán nagyon várta a további futamokat, szeretett volna még javítani, de így sem panaszkodhat: U21 korosztályban harmadik helyezést ért el. Máté szintén ugyanebben a hajóosztályban az előkelő 13. helyet szerezte meg az U21-esek korcsoportjában.
Benjaminnak szintén csak a kvalifikációs 5 futam számított, a Laser standard ezüst csoportnak sem tudtak több futamot rendezni. Összetett 69. helye a mezőny közepe, sok rutinosabb, idősebb vitorlázót utasított maga mögé, ő még ebben a mezőnyben kezdőnek számít.
Zita az ezüst csoport 45.helyén végzett a radialos lányok között.
Az edzésnapokon ideális szélviszonyok voltak,sajnos a verseny alatt a szokásos termiket megzavarták az időjárási frontok, csak kevés futamot tudtak rendezni, azt is szélsőséges körülmények között. Összességében jó felkészülés volt.
Eredmények itt: http://www.lasereuropeans2014.com/results
Gratulálunk a szép eredményekhez!