Klubtagunktól búcsúzunk

Nemes Attila 1938-ban, a háborús Budapesten született. Gyerekkorát a légiriadók, és bombázások, a háború utáni ínség, a lassan visszarendeződő élet határozta meg. Életének nehéz erőpróbáit, már korán el kellett szenvednie, édesanyja, majd édesapja korai elvesztésével.

Az 1956-os forradalom után számos barátja halt meg, vagy távozott. A maga erejéből, tanulás mellett munkát vállalva, nélkülözve, de töretlen elszántsággal szerezte meg egyetemi diplomáját. Mindezek ellenére a fiatalok el nem vehető életvidámságával és életörömével telve élte kibontakozó életét, melynek alapvető eleme volt a sport. Nem sokkal orvosi diplomájának kézhezvétele után, 1963-ban került kapcsolatba a balatonfüredi vitorlások sajátos, nádasok közé települt kis klubjaival. A víz tükrén táncoló napsugár, a naplemente, a felszínen fodrozódó bríz mindig lenyűgözte, vonzotta. Korábban a Dunán négyes és nyolcas evezős csapattal versenyzett a Meteor-ban, a  vízi élet szeretete innen is táplálkozott.

Egy kalóz típusú vitorlással kezdte füredi vitorlás életét. A Fanfan-t -mert így hívták a hajót – a kis közeli trafikban dolgozó, a fürdőtelepi őslakosok közül való anyósa segítségével vásárolta meg, azoktól a füredi hajógyári szakmunkásoktól, akiket Margit néni már évtizedek óta ismert. Családjaik közösen élték át a háborúk nehézségeit, a szűk esztendőket, a veszteségeket, de egyúttal a gyönyörű tó nyújtotta csodás élményeket is. A hajógyári dolgozók jelentős része, generációk óta élvezte itt a csónakázás, a horgászat és az egyre jobban elterjedő vitorlázás örömeit. Az egykori Balatonfüredi Hajógyár vitorlásklubjának ugyanúgy meg volt a maga sajátos hangulata, mint Balaton-szerte a kis öblökben megbújó kikötőknek, amelyet a helyi, a vízi életet szeretők mellett, a hatvanas hetvenes években egyre jobban felfedeztek a turisztikai szakemberek – egyre nagyobb tempóban kezdték fejleszteni a vízparti kis klubok turisztikai lehetőségeit.

Későbbi feleségével, Hédivel nyaranta festették a hajót, vitorláztak, táncoltak a mólón, még a Veszprémben töltött katonaideje alatt is kiszökött. Dr. Nemes Attilát miután balatonfüredi lányt vett feleségül, ettől az időtől fogva rabul ejtette a nyaranta élvezhető vitorlázás sokfajta lehetősége. Baráti köre, a Vasas Atlétikai Klub volt aktív sportolói is örömmel vettek részt ebben. Évtizedeken át béreltek fatestű, svertes, Marconi árbocos, 25-ös túrayolle-t, és bejárták a Balatont keresztbe-kasul. Az erről szóló legendák közszájon forogtak a baráti körben, évről-évre kicsit színesebbé is váltak.

A kis kalózt idővel egy Balaton 25-ös típusú kabinos hajóra cserélte, melyet felesége unokatestvére, Mészáros Laci segítségével építettek meg. A hajót Iatros-nak nevezték el fiával, talán mert mindketten orvosok. Versenyzőként ugyan soha nem vett részt ebben a sportágban, de fél évszázadon át itt töltötte a nyarait gyakorta a családjával. Barátaival, olykor Balázs fiával élvezték a keményebb kifújt, és pöffös szeleket, és a beszélgetős, borozós, naplementei vitorlázást is. Itt kezdték vízi életüket unokái is.

Az időközben egyre modernizálódó és  terjeszkedő Balatonfüredi Yacht Klub régimódi kis társalgójában írta meg jó néhány tudományos dolgozatát is, élvezve a műtők szigora után a könnyed papucsos-trikós lazaságot, a víz közelségét, és a nádas utánozhatatlan illatát. Rendszeres, és várt programja volt a hajók tavaszi-őszi  vízrerakása és tél előtti, főzéssel, beszélgetéssel, borozással egybekötött elrendezése. Élvezte a sportolók és a nyaraló vitorlázók között épült baráti kapcsolatokat és persze a Klub gondnokságát évtizedekig ellátó, barátokká lett Csákány Pál és Kati baráti, testvéries gondoskodását.

Ez a nyugodt, megbékélést, életerőt, vidámságot adó háttér nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Dr. Nemes Attila azzá lehetett, akinek a szakma megismerte. Az érsebész professzor, egyetemi tanár, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) rektorhelyettese, a SOTE városmajori Ér és Szívsebészeti Klinikájának igazgatója, számos szakmai szervezet tagja, elnöke, nemzetközileg is elismert szakember. Évtizedek alatt írott, számos vaskos szakkönyvéből tanulhattak az utódok. Mindezek ellenére mindig szerény, és közvetlen maradt, akivel jól el lehetett fröccsözni egy nyári estén. Önzetlenül gyógyította a betegeket. Visszahúzódó, derűs, segítőkész személyiségét, sokan szerették, habár áldozatos, a teljességre törekvő  munkásságát kevesen követték.

Jó érzés visszaemlékezni a ma már nemzetközi mércével mérten is korszerű BYC valamennyi vezetőjével és munkatársaival kialakult baráti kapcsolatokra, az itteni élményekre.

Rövid, de méltóságteljesen viselt betegsége után 2019. december 27-én távozott közülünk.

A BYC vezetősége, munkatársaink és a tagság nevében őszinte részvétét fejezi ki a családnak! Jó szelet, Attila!