Lezajlottak a selejtezők – Arany csoportban a magyarok
A hatodik futam végeztével elérkeztünk a Groupama Garancia F18 katamarán világbajnokság selejtezőjének végéhez. Holnaptól a mezőny első fele az „arany”, második fele az „ezüst” csoportban folytatja a versengést.
„Véget értek a selejtező futamok, így az eddig négy részre osztott mezőny most két csoportot alkotva folytatja a regattát. Az arany csoportba az első ötven, míg a többiek az ezüst csoportba kerülnek. Ez utóbbiak már nem szólhatnak bele a világbajnoki cím sorsába.” – mondta Nagy R. Attila a BYC elnöke. „A selejtezők lezárultával teljesítettük a követelményeket, így már biztos, hogy érvényes a világbajnokság. Jelenleg is fúj valamennyi szél, így ha szerencsénk van, folytatódhatnak a futamok.” – tette hozzá Süle Péter rendező.
A mai nap magyar meglepetését a Várady Szabó János – Petheö Tamás páros szolgáltatta, akik csoportjukban sokáig a többszörös világbajnok ausztrál, Darren Bundock nyomában hajóztak, majd az ötödik helyen futottak be. „Kedvező, északnyugati szél fújt, így a bójáknál rendre jól tudtunk fordulni, sokáig tartottuk a pozíciónkat Bundock mögött, de végül visszaestünk néhány helyet. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, korábban is azt mondtam, ha bármelyik magyar bekerül az arany csoportba, az már nagyszerű. Remekül végezte a dolgát Petheö Tamás csapattársam, és a hajónkkal is nagyon elégedett vagyok!” – nyilatkozta Várady Szabó János.
A korábban jól teljesítő Diószegi Zoltán – Jankovics Gábor párosnak ezúttal nem volt szerencséje. „Abban a csoportban voltunk, amelyiket háromszor indítottak újra, volt, amikor a hetedik helyről kellett kiállnunk. Negyedszer sajnos nagyon visszaestünk, kedvezőtlenek voltak a szelek, így nem tudtuk tartani a tempót.” -mondta Diószegi.
A teljes mezőny vonatkozásában nem szolgálhatunk nagy meglepetésekkel. Az első helyen a holland Coen de Koning – Thye Visser, a másodikon a szintén holland Mischa Heemskerk – Bastian Tentij áll. Őket követi az ausztrál Darren Bundock – Jeroen van Leeuwen, valamint a francia Moana Vaireaux – Romain Petit duó. Az ötödik helyen ismét egy holland versenyzőpárossal találkozhatunk Pim Nieuwenhuis és Ferdinand van West személyében. Összetettben a 28. helyen áll a legeredményesebb magyar csapat, a már említett Várady – Petheö páros. Rajtuk kívül a 48. helyen álló Diógszegi – Jankovics duó került be az arany csoportba.
Még két versenynap van hátra a Groupama Garancia F18 katamarán világbajnokságból, amelyet továbbra is érdemes lesz követni, mert a legizgalmasabb részek csak most következnek.
Forrás: Just Creative
További információk: http://2011.f18worlds.com/
Fotók: Szántó Áron (f18photos.com) és Mag Andrea