Louis Vuitton Trophy 2010 Dubai – az utolsó klasszikus LV verseny
Az alábbiakban Bodnár Judit beszámolóját olvashatjátok dubai tapasztalatairól:
2010 februárjában, Dubaiban az RC44-es verseny aktuális fordulóján dolgoztam a rajthajón. A verseny folyamán Luigi (Peter Reggio) a verseny rendezője meghívott, hogy a novemberi utolsó klasszikus Louis Vuitton Trophyn dolgozzak vele a rajthajón. A rendező klub – Dubai International Marine Club (DIMC) – mindent elintézett és tőlük kaptam meg a hivatalos meghívót is szeptemberben.
Luigiről tudni kell, hogy többször rendezett már Amerika Kupát és volt pályafelelős vagy rendező több olimpián. Egy nagyon tapasztalt rendező, akinek a rendezési szemlélete elég egyszerű, de minden benne van, ami őt és az általa rendezett versenyeket jellemzi: „It´s fun!”
November 11-en éjjel érkeztem meg Dubaiba. Másnap reggel a LV kikötőben találkoztam Luigivel és a többi vízi rendezővel. Megbeszélés helyett kiderült, hogy a napi programon máris rendezés áll, méghozzá két nap practice day. Gyorsan vissza a hotelbe, átöltözni, rendezési felszerelést összedobni és időben vissza a kikötőbe.
Dubaiban a rendezés az eszközöket és hajókat tekintve egy kicsit más, mint amivel eddig dolgoztam. A rajthajó egy luxus jacht volt, kb. 5 fős személyzettel. Ők voltak felelősek a lobogókért a rajteljárás során, és nekem kellett betanítanom őket. Nagyon lelkesek voltak és jól végezték a munkájukat. A „felszereléshez” tartozott még: bójarakó motorosok, 2-2 fő indiai segítővel, akik a bójákat tették vízre, ill. emelték ki és egy-egy motoros vezetővel; számos course marshall – hogy a nézőket és a hajós-, vitorlás forgalmat a pályától távol tartsa; minden hajón GPS, rádiók, dudák és lobogók. Csak a rajthajón mi 5 rádióval dolgoztunk egyszerre!
Kiosztásra kerültek az egyenruhák, akkreditációs karkötők és nem utolsó sorban a feladatok is. Én a rajtokért feleltem, ha Luigi azt mondta, hogy 05-kor figyelmeztető jelzés jön 1 vagy 2 rajteljárással, onnantól kezdve az én feladatom volt a rajtot rendesen levezényelni lobogó- és hangjelzéseket adni, Luigit egy perccel a figyelmeztető jelzés előtt informálni – mivel ö ezt az infót továbbadta a hajóknak. Ezen a versenyen aktív kommunikáció van a versenyzőkkel egészen a figyelmeztető jelzésig, ill. kivételes esetekben az után is (pl. pályamódosítás esetén). Közvetlenül az egyperces, ill. aztán a rajt előtt a visszaszámlálást is úgy kellett csinálnom, hogy Luigi ezt hallja, az esetleges korai rajtosok miatt; ebben az esetben is informálja a versenyzőket rádión, hogy ki volt kinn.
Azért hangsúlyozom, hogy hallani kellett, hogy hol tart a rajteljárás, mert a rajthajó különböző szintjein dolgoztunk és 5 rádió szólt sokszor egyszerre.
A rajtokat GPS idő alapján csináltuk, egy rajteljárás 7 perces volt, egyszerre mindig 2 hajó rajtolt.
Az első két nap, a practice race-eken végül jól begyakoroltuk a közös munkát; Luigi sokszor próbára tett, gyakran úgy időzítette a figyelmeztető eljárásokat, hogy 10 másodpercem maradt a pihenőből, hogy az embereket ugrasztva időben jelezzünk. Szerencsére ez mindig sikerült és jól begyakoroltuk a minden mozzanatot.
A második practice day estéjén a kikötő felé hajózva jött a hír, hogy a rajthajónk másnaptól mégsem áll rendelkezésre, személyzetével a tulaj elviszi és per pillanat még nincs helyette másik, ill. alternatíva lehet egy halászhajó millió hosszú antennával. Kisebb sokkot kaptunk… Tudni kell, hogy Dubaiban ilyesmi nem számít meglepő eseménynek! Az általános nézet: majd lesz valahogy…
Nem tudom végül a klub hogyan oldotta meg, de másnap, az első hivatalos versenynapon, egy egy az egyben ugyanolyan rajthajó állt a kikötőben, mint ami előtte a rendelkezésünkre állt. Csak a legénység volt más, ezért újra be kellett tanítani őket, mindent újra elmagyarázni; de nagy szerencsénkre ez a legénység még lelkesebb volt, mint az előző.
A verseny tehát hivatalosan is elkezdődött az első körmérkőzéssel, ahol minden hajó kétszer vitorlázott a többi ellen. Dubai tipikus példája a termikus szélnek, ami azt jelentette, hogy délelőtt nem volt értékelhető/versenyezhető szél, az először 12 óra körül jött meg a nyílt víz felől. Egy nap kb. 4-5 rajtunk volt, általában kettő 14 perces (vagyis 2 rajt) és egy 7 perces. A napok folyamán nagyon sok párosviadalt láttunk. Némelyikük nagyon izgalmas volt, némelyikük nem.
A pálya úgy nézett ki, hogy a rajthajó a pálya közepén állt; a cirkáló bója kerülése után a hajóknak a rajtbója és a rajthajó között kellett elmenniük a hátszélbója felé és azt megkerülve, szintén a rajthajó és a rajtbója közötti egyenesen áthaladva vissza a cirkáló bójához, majd befutni. Ez a pályaformátum nagyon látványos, a rajthajóról néha megérinthettük volna az elhaladó hajók spinnakerét. Testközelből hatalmasak ezek a hajók! A legizgalmasabb futamokat a „nagyok” produkálták, BMW Oracle, Team Emirates New Zealand, Artemis.
Fordulatokban és taktikákban nem volt hiány. Ütközéstől az agresszív rajt előtti taktikáig minden volt!
A döntő futamokat mindenképp érdemes megnézni az interneten; ilyen futamokat csak a nagykönyvben lát az ember. Hihetetlen hálás vagyok a sorsnak, hogy élőben láthattam őket és vehettem részt a rendezésben!
A feladatomból adódóan viszont nem láttam egyetlen rajtot sem, mert a rajtvonalnak háttal kellett állnom.
Az első körmérkőzés majdnem egy hétig tartott és minden futamot meg tudtunk rendezni (!), majd egy nap szünet; ami alatt egy tradicionális dhow race került megrendezésre. Ez volt az első alkalom, hogy nem helyiek részt vettek ezen a versenyen, sőt minden LV hajó kormányosa és egy-két vitorlázó a csapatukból a helyiek hajóján aktívan versenyzett. Egyedülálló esemény volt a dhow regatták történetében. Végül az „All 4 one” francia-német csapat nyerte ezt a tradicionális versenyt. Utána jött a második körmérkőzés, ahol a hajók már csak egyszer vitorláztak egymás ellen, és az utolsó kettő kiesett, a többi négy továbbjutott az elődöntőbe.
Visszakanyarodom a rendezéshez. Az egész versenysorozat lazán lett megrendezve, de ez nem jelenti azt, hogy nem alaposan! Sokszor várni kellett a megfelelő szélre, de a lengedező szél nem volt akadály, és ahogy láttuk, hogy a szél a part felől átfordul a tenger felé, már mentünk is ki. Amíg ki nem alakultak a versenyzésre alkalmas körülmények, sokszor másfél órát is vártunk és folyamatosan figyeltük, mértük a szelet. A bójarakó motorosok ugyanúgy kimentek a pálya különböző részeire, és figyelték a lehetőségeket, mint itthon.
A rendezőhajón ugyanúgy feszültség uralkodott, amikor pillanatokon múlott egy-egy döntés pl. pályamódosítás esetén. Ha egy versenyző hajó rádión nem igazolja vissza, hogy hallotta a rendezőt, hogy pályát módosít, akkor nem lehetett módosítani. Ilyenkor persze voltak stresszes pillanataink.
A pálya helyességét úgy is tudtunk többek között ellenőrizni, hogy figyeltük a döntőbírók rádiózását. Minden versenyző hajón volt egy-egy megfigyelő. Ők kézjelekkel és rádión tudatják a hajók mögött haladó döntőbírókkal, hogy a hajók fedésben vannak-e, terveznek-e fordulót, milyen fokon haladnak, stb. A szöget ezek alapján lehetett ellenőrizni.
A verseny interneten és tévében is közvetítésre került, valamint a honlapon folyamatosan írta egy „kolléga” a verseny aktuális állását. Számunkra ez azt jelentette, hogy a verseny folyamán folyamatosan adtuk az információkat rádión a verseny tervezett figyelmeztető jelzéséről, melyik hajó milyen szint visel, a pálya szögéről, a pontos rajtidőkről és pontos célba futásokról.
Az elődöntők után egy nap szünetet kaptunk, addigra már kb. két hete dolgoztunk egyfolytában. Minden nap a naplemente után értünk be a vízről.
A pihenőnap után egy laza flottaverseny jött, ami inkább szórakozás volt, mint komoly verseny. Másik rajthajót kaptunk erre a napra egy kb. 80 láb hosszú, ki tudja hány emeletes luxusjachtot. Egy biztos, rendezésre nem volt a legalkalmasabb, de itt a lényeg az volt, hogy a VIP vendégek kvázi részesei legyenek a rendezésnek és a munkánkat pezsgővel a kézben, testközelből figyelhessék. A futamok egyben egy gesztus is volt a dhow verseny helyi hajótulajdonosai felé, akik megengedték, hogy a tradicionális hajóikkal profi versenyzők vitorlázhassanak. Így ezekben a flottafutamokban most ők voltak a LV hajókon vendégek és esetenként kormányozták is a futamok alatt a hajókat.
Végül két hét után elértünk a döntő futamokhoz. Best of three – a legjobb háromból; három futamból volt – a döntő mottója. A két szembenálló hajó a BMW Oracle és az Emirates Team New Zealand volt. A döntő hihetetlen volt! Elképesztő taktikázások, manőverek, izgalmak. Mindenkinek csak azt tudom ajánlani, hogy nézze meg az interneten! Végül csak két futam került megrendezésre, mert mindkettőt a kiwi hajó nyerte, így a harmadikra nem volt szükség. A befutás pillanatában vegyes érzelmek uralkodtak el a rajthajón. A döntő nagyon izgalmasan alakult, többször is változott, hogy ki vezet; büntetőpontok nehezítették a futamot, sérülés is akadt az egyik hajón. Tervezni sem lehetett volna jobban. Elképesztő verseny volt és történelmi befutó, hiszen ez volt az utolsó ebben a formátumban. Jó páran megkönnyezték.
Nehéz szívvel indultunk vissza a partra. Összepakoltuk a rendezési eszközöket, jó párszor megölelgettük egymást és összegyűltünk a sajtókonferenciára a verseny után. Ott derült ki, hogy versenysorozat bár véget ért, de egy új formában tovább fog élni. A Louis Vuitton cég nem száll ki a versenyből és a Louis Vuitton Kupa tovább él. Ki tudja, hol találkozunk újra?
