Majthényi Zsombor Emlékverseny – Optimist B csapat – Bigi beszámolója
A Majthényi Zsombor Emlékversennyel a csapatomhoz idén csatlakozó versenyzők is elkezdték a versenyszezont. Nem a legkönnyebb helyszínen, nem a legegyszerűbb körülmények között tanultuk meg a versenyzői lét alapjait (utazás, pakolás ismeretlen helyszín, stb.). Első verseny soha nem könnyű, de a gyerekek gyorsan tanulnak és örömmel tapasztalom, hogy szeretnek vízen lenni. Az első napon nem volt megfelelő szél, így futam nélkül fejeztük be a napot. A második napon 13-18 csomós szélben teljesítettünk három futamot. Az utolsó napon pedig egy futamot sikerült megrendezni számunkra a bizonytalan erejű és irányú szélben. Mivel négy gyermeknek ez volt az első versenye az életében, neki három fő feladatuk volt:
- hajóvetés 3 egysége,
- tisztaszélben vitorlázás
- felesleges fordulók elkerülése
Nem maradéktalanul, de az előző napok tanulságait felhasználva megoldották a feladatot.
Honti Marci – A csapat legrutinosabb tagja maga közel két éves vitorlázó múltjával. Neki erőssége, hogy megtalálja, a jó vonalakat a pályán ahol a leggyorsabban felér a bójához. Most ezen a versenyen kicsit túlgondolkodta a pályát és hagyott pár métert feleslegesen a versenyterületen. Ilyen körülmények között ő sem versenyzett még. Biztos vagyok benne, hogy ezt a versenyt jól fogja hasznosítani a jövőben.
Császár Gábor – Első verseny volt számára ennek ellenére bátran állt fel a vonalra a rutinosabb versenyzők közé. Ő volt az egyik az újoncok közül, akiről tudtam, hogy bármilyen körülmények között kivihetem, mert megoldja. Az év eleje óta nagyon sokat javult a hajóvezetése, többször ért fel a mezőny első harmadában kellemes meglepetést okozva nekem. A versenytapasztalat hiánya, nem segítette minden esetben, de pont ezért mentünk el Agárdra, hogy gyarapítsuk a tudásunkat. Nagyon jól indította a versenyszezonját.
Varga Áron – Szintén első versenyes vitorlázó a csapatomban, aki nagyon jól gondolkodik, könnyen tanul és bátran kérdez, amikor ismeretlen dologgal találkozik. Ez egy nagyon előremutató a versenytaktika megtanulásának szempontjából. Hajóvezetése pontos, ha a hajóérzete is ilyen gyorsan fejlődik, akkor gyorsan lépdel majd előre a ranglétrán. Nagyon bíztató, amit láttam tőle és a vízen töltött órák számával még szebb dolgokat is láthatunk majd tőle.
Varga Petra – A csapat legenergikusabb tagja, akit nem kell kétszer kérni, ha valami hajózással kapcsolatos tevékenység van. Nagyon bátran és ügyesen versenyzett az erős szélben, ami neki nem éppen ideális. Nagyon pontosan tudja, hogy a hajóját hogyan állítsa be a szélviszonyoknak megfelelően. Jól alkalmazza a tanultakat, bár nagyon szeret fordulni ezt még nem mindig a megfelelő időben teszi, de nyilván ez is sokat javul majd a versenyrutinnal. A versenyen nyújtott teljesítményével kiérdemelte A Legnagyobb Küzdő vándordíjat. Ahogy a neveket néztük a díjon, ez egy jó jel a vitorlázó karrierje szempontjából.
Várady-Szabó Janka – Janka szerintem egy nagyon jó képességekkel megáldott fiatal vitorlázó. Számomra meglepésként jobban teljesített a futamokon, mint edzésen. Összeszedettebb volt, nagyon jól vette észre, hogy kik, azok, aki jó irányba vitorláznak. Igyekezett alkalmazni a tapasztaltabbaktól látott dolgokat. Bátran beállt a nagyok közé rajtolni. Hajóvezetése még csak időszakosan pontos, akkor viszont nagyon gyors tud lenni. Sok vízen töltött órával tudjuk majd a monotónia tűrésének és a koncentráló képességének a szintjét emelni. Ha ez a két dolog is helyre kerül, nála akkor nagyon szép eredményeket érhet el.
Büszke vagyok a csapatomra, mert rövid idő alatt is képesek fejlődni, parton és vízen egyaránt megállták a helyüket jó velük dolgozni.
„Ami most talán haszontalannak látszik, később sikerhez vezethet. Egyetlen csepp erőfeszítés sem megy veszendőbe, ha a jelen pillanatban keményen dolgozol.”
Shunmyo Masuno