fbpx

Maugli a TBS nagydíjon

TBS Maugli

Egy héttel a TBS-Nagydíj előtt Nagy Gábor barátom ötlete inspirált, hogy el kellene indulnom ezen az embert próbáló versenyen, úgyhogy gyorsan körbe telefonáltam hajót és támogatókat keresve. Sokadik próbálkozás után végül sikerült hajót és tőkét szereznem, így pár nap felkészülés után a csapattársaim által vitorlázott Viper American Crew nevű 8assal nekivághattam a túrának. A célom nem volt más, mint higgadtan és biztonságosan teljesíteni ezt a Kékszalag méretű távot, egyedül. Mivel a én hajómon nem volt semmi extra tuning (gennaker, reacher, code0, autopilot), így helyezésben nem reménykedtem, de tudtam, hogy erős kreuzos menetekben versenyben lehetek a középmezőnnyel.

Péntek délre aztán friss 10-12 csomós északi szélben sorakoztunk fel 23-an a rajtvonalon. Sokáig gondolkoztam, hogy bevállaljam-e rögtön a rajt után spinnakert, de később látva sok ellenfelet fetrengeni, megerősített abban, hogy első a safety és amúgy is nagyon hosszú még ez a viadal. A csőig tehát csak alapszettel vitorlázva 4 hajóval mögöttem indultam el Keszthely irányába, remélve, hogy megmarad a szél ereje, az iránya pedig lehetőleg nyugatiasodjon. A szél persze gyengült és nem változott az iránya, mégis sikerült felküzdeni magamat Keszthelynél a 11. helyre.

A keszthelyi öböl egyik vitorlázó számára sem jelenti gyönyörű álmainak helyszínét, mégis sikerült félszélben oda-vissza egész gyorsan kikeverednem. Ekkor már erőteljesen naplemente-feeling volt, itt volt az idő, hogy beöltözzek az éjszakára. Györöknél az volt a terv, hogy kitartok bármi áron az északi part mellett, hiszen egy-két órája még Szigligeten friss szélben tudtam haladni. Fények be, műszer be, fejlámpa fel és irány az éjszaka. Okostelefon és egyéb műszaki cikkek nélkül nem voltam biztos, hogy hogyan állok, de tudtam, hogy ha tudom tartani az 5 csomós sebességet akkor nem lehet nagy baj. Révfülöpnél járhattam, amikor jött a telefon, hogy hajrá, 6. vagy Maugli. Ez kicsit meglepő volt számomra.

A szél közben keletiesedett, de sikerült jókor fordulnom, és az oda-vissza csatákból (azt se tudod épp ki keresztez le vagy kinek mész el)  is jól jöttem ki. Éjfélkor Akali elé érve aztán kikapcsolták a szelet, pedig ekkor álltam a legjobb helyen. Én legészakabbra az 5. helyen, alattam Varga Lajos a Nelsonnal, még délebbre Ricky az MVM-mel, Fa Nándi lemaradva, Farky, Peet és Picula nem sokkal előttem meccselnek az első helyért. Ráadásul megjöttek tavalyi jóbarátaink, az árvaszúnyogok, akik ismét teljesen ellepve engem és a hajót kínoztak.

A cső előtt aztán elkezdődött a visszaelőzgetés, így 9. helyen tudtam átkeveredni a keleti medencébe. Bárcsak a Szalag lenne-mondtam magamban, de még egy Almádi-Aliga-Füred táv állt előttem. Egyedüliként bevállaltam, hogy a déli partot húzom igen éles menetben spinnakerrel, a sebességem 5 csomó volt, hozzám képest a THE előtt levő hajók csak vesztegeltek. Itt mutatkozott meg az, hogy a rutin mennyit számít, hiszen bár hamar leértem Siófokra és kihalzoltam, de a parttól egyre távolodva gyengült a szél, majd teljesen megállt. 2 és fél órán keresztül csak bámultam, ahogy a hozzám képest iszonyú hátrányban lévők az északi part melett az ottani parti széllel beelőznek, majd indulnak Aliga felé. Ekkor volt a mélypont: kreuzolsz szembe azokkal az emberekkel Almádi felé, akiről már azt hitted, hogy simán verve vannak. Ez a szép ebben a versenyben: sosem lehetsz biztos abban, hogy be fog jönni a húzásod. Hosszú nyüglődés után végül felverekedtem magam Almádiba, ahonnan jött még egy kínzó aligai hátszelezés, de valahogy ezen is sikerült túljutnom. Igaz, ekkor már a hiszti és a kimerülés lett úrrá rajtam, de tudtam, hogy már csak haza kell vitorlázni.

Ekkor két 8as, a Zerge és a No Name társaságában indultam Füred felé. A szél délnyugati 8 csomós és ők reacherrel tudtak éppen csak Alsőörs felé tartani, míg én a génuával sokkal élesebben és nem túl lassabban Füred felé. Ekkor a hajót teljes erőből lógva igyekeztem nem elengedni őket, menjenek csak Alsóőrs felé, én vígan megyek haza. Igen ám, de most jött az utolsó pofon az időjárástól: a szél először félszelesre, raumosra, majd teljesen hátszelesre váltott, így ellenfeleim vigyorogva futottak be előttem, míg én cammogva, spit már nem húzva, kifújt orral érkeztem be a célba 13.00-kor. A rajt előtti kivitorlázással együtt összesen 27 órát mentem egyhuzamban, ami részemről egyéni rekordnak számít.
Más a légkör egy ilyen versenyen, teljesen. Sokkal családiasabb. Itt mindenki fanatikus valamilyen szinten. Bár sok volt az ismerős, és még több a számomra új arc, mégis mindenki, még a győztes is előre gratulált, hogy újoncként teljesítettem a távot. Én is így tettem az összes versenytársammal, hiszen itt már az is nagy szó, ha végigmegy valaki.

Rengeteg új tapasztalattal gazdagodtam. Kialakult egyfajta kép arról, hogy hogyan lehetne a hajót úgy felspékelni, hogy versenyképes legyen, másrészt még jobban kell ismerni a tavat. Hiába mész végig a Szalagon évente, az más. Itt egyedül döntesz, tiéd a felelősség, technikailag is és taktikailag is. Gyurka bátyánk is azt tanácsolta: folyamatosan menni kell, nappal, éjszaka, mindig.
Mi is az végül, ami miatt jövőre is el akarok indulni? Egyrészt több volt bennem, mint ez a 14. hely, a hajó is megtett értem mindent. A versenyszellem ugye alapvető, de az, hogy rádesteledik, szúnyogokkal és anonim ellenfelekkel csatázol, elfáradsz, de kitartasz, közben pedig végigküzdöd magad ezen a Balaton nevű csodán, hát ezért mindenképpen.

Gratulálok minden egyes versenytársamnak, szép verseny és igazi küzdelem volt.
Végül pedig szeretném megköszönni a támogatóimnak, hogy lehetővé tették számomra azt, hogy az igazi nagyágyúktól és teljesen “kattant” vitorlázóktól szerezhettem tapasztalatot:

Varga Zsolt – Viper American Crew 8M OD hajó
Milbich András – nevezés
Nagy R. Attila – ruházat, management
Pannon Yacht Charter – nevezés, élelmiszerek
Balatonfüredi Yacht Club – hajómosás, daruzás

Köszönöm!

Maugli