fbpx

OP csapatbajnokság a Fertő-tavon

_originalJúnius 2-án és 3-án került sor a Fertő-tavon, a Fertő-tavi Vitorlás Szövetség és a Magyar Optimist Osztályszövetség közös rendezésében az Optimist Csapatbajnokságra.

A csapatbajnokságon négy fős csapatok indulnak, és körmérkőzés-szerűen futamonként két csapat versenyez egymással. A csapatverseny szellemisége eltér a hagyományos vitorlásversenyekétől, hiszen itt a csapat jobb eredménye a cél. Ennek érdekében megengedett a vitorlás versenyszabályok “kihasználása” is, annak érdekében, hogy az ellenfél egy-egy versenyzőjének hajóját későbbi befutásra lehessen kényszeríteni.

A csapatverseny a versenyzők szabályismereti és taktikai készségét fejleszti; ugyanakkor széles körű szabályismeretet is feltételez.

Az idei Optimist csapatversenyen a tavalyi, agárdi versenyhez képest kevesebb, szám szerint hat csapat vett részt. Ebben szerepe volt annak, hogy a helyszín az Optimistezésre egyébként kiváló Fertő-tó volt.

A Spartacus Vitorlás Egylet két csapattal képviseltette magát, az SVE 1 tagjai: Takácsy Lilla, Pintér Nikolett, Tenke Áron és Ziegler Kristóf voltak; az SVE 2-es csapatát a fiatalabbak, mégpedig Argay Balázs, Oláh Gergő, Futó Marcell, Bednár András alkották.

A RIVE (Révfülöpi Iskolai Vitorlázó Egyesület) és a BYC (Balatonfüredi Yacht Club) két közös csapattal nevezett: a RIVE – BYC 1 ben Gyapjas Zsombor (BYC), Roznár Katalin (RIVE), és a Lászlófy-ikrek, Lászlófy Levente (RIVE) és Lászlófy Ábel (RIVE) szerepeltek. A RIVE – BYC 2-es csapatban Erőss Loránd (RIVE), Hadnagy Zsombor (RIVE), Józsa-Kovács Attila (RIVE) és Korchmáros Sára (BYC) nevezett.

A Fertő-taviakat a Jäckel Ferdinánd, Koch Róbert, Pandur Petra, Papp Péter alkotta négyes képviselte.

A KYC (Keszhelyi Yacht Club) – VVSI – BS Fűzfő közös csapatában a nagy tapasztalatú Tóth Levente és három mini-manó: Novák Dorka, Szakai Súta és Czövek Botond küzdött.

Szombaton és vasárnap is gyenge szélben 30 (!) futam került megrendezésre. A nagy futamszám az Optimistes csapatversenyek egyik jellemzője, hiszen kis pályán közvetlenül egymás után indított futamokkal, körmérkőzés-szerűen mérik össze erejüket a csapatok. A verseny ilyen módon rendkívül izgalmas.

A tíz futamból kilencet megnyerve az aranyérme(ke)t a Spartacus Vitorlás Egylet 1-es csapata (Takácsy Lilla, Pintér Nikolett, Tenke Áron és Ziegler Kristóf) vihette haza.
Az ezüstérmet a RIVE-BYC 1-es csapata (Gyapjas Zsombor (BYC), Roznár Katalin (RIVE), Lászlófy Levente (RIVE) és Lászlófy Ábel (RIVE)), a bronzérmet a RIVE-BYC 2-es csapata (Erőss Loránd (RIVE), Hadnagy Zsombor (RIVE), Józsa-Kovács Attila (RIVE) és Korchmáros Sára (BYC)) nyerte.

Negyedik a Argay Balázs, Oláh Gergő, Futó Marcell, Bednár András alkotta SVE 2-es csapat, ötödik az FVE képviseletében Jäckel Ferdinánd, Koch Róbert, Pandur Petra, Papp Péter, hatodik az “öreg” 🙂 Tóth Levi irányította KYC-VVSI-BS Fűzfő-s töpörtyűkülönítmény lett.

FOTÓK ITT!