OTP Junior Magyar Köztársaság Utánpótlás Bajnokság
202 egység nevezett az idei utánpótlás Magyar Bajnokságra, ahol a 470, 420, Cadet, Laser Radiál, Laser 4.7 és Optimist versenyzők mérik össze tudásukat a bajnoki címekért, valamint Cadet osztályban a Közép-Európai Cadet kupáért.
Számos külföldi versenyző érkezett a környező országokból, sőt még Oroszországból és Görögországból is, akik vélhetőleg komoly ellenfeleik lesznek a hazai versenyzőknek.
A 10 órai megnyitón még kellemes keleties szélben üdvözölték a versenyzőket a főszponzor képviseletében Németh Miklós, valamint Bóka István balatonfüredi polgármester és országgyűlési képviselő, Nagy R. Attila, a BYC elnöke, valamint Szoják Balázs a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.
A kormányosi értekezlet után, mikor már mindenki készen állt a vízreszállásra és a versenyzésre, már nagyon legyengült a szél, így a rendezők rögtön parti halasztással kezdték a napot.
Sajnos a szél nem is változott, a nap sütött, de egy felhőt sem lehetett látni az égen, amiből esetleg egy kis szél kialakulhatott volna. Olykor megjelent 1-2 kósza szélcsík a part közelében, de az kevés volt a versenyrendezéshez, így délután 5 órakor másnapra halasztották a versenyt.
Este a versenyzők némi jégkrémmel hűsíthették magukat az Algida jóvoltából, miközben a balatonfüredi kutyaiskola bemutatóját élvezhették a klubban.
Kedvező időjárás esetén péntek reggel 10-kor rajtolnak az első osztályok.
További képek a galériában találhatók.
Képeket készítette: Mag Andrea