Sonnenschein Kupa és Németh István Emlékverseny, Nemzetközi Dragon Országos Bajnokság
Kilenc futam, remek szél, kiváló rendezés a Dragon OB-n
Balatonfüred, 2017. május 31. – Nagyszerűen sikerült a jövő évi Dragon Európa-bajnokság főpróbája, azaz az idei Dragon Országos Bajnokság. A Balatonfüredi Yacht Club kiváló rendezésében szinte ideális időjárási körülmények között dőlt el a bajnoki cím, amelyet a Nyári Mikulás (Gömbös Lóránd, Horgos Tamás, Majthnyi Mátyás) nyert meg, s ezzel Gömbös Lóránd kormányosként ötödször lett magyar bajnok.
„A legfontosabb az volt, hogy lássuk: a jövőre várhatóan 60-70 hajó részvételével zajló Európa-bajnokság szervezéséhez kapcsolódóan vannak-e problémás területek. A benyomásaink nagyon pozitvak: úgy látjuk, hogy az előkészítés folyamata rendben zajlik, és bőven van időnk arra, hogy a BYC-cel közösen megoldásokat találjunk azokra a kérdésekre, amelyek felmerültek” – húzta alá Náray Vilmos, a Magyar Dragon Szövetség elnöke, aki egyben a jövő évi világesemény szervező bizottságát is vezeti.
A magyar bajnokság, amely idén egyben a tradicionális Németh István Emlékdíjért és a Sonnenschein Kupáért is zajlott, szerda délután kezdődött a felmérésekkel és a néhány csapatnak problémát okozó súlymérésekkel (a Dragon osztályban a három vagy négy főből álló legénység/leányság összsúlya nem lépheti túl a 285 kilogrammot). Végül összességében 15 egység, köztük öt klasszikus, fából készült hajó állt rajthoz. Sajnos az osztály egyik legjobb magyar hajója, a Kis-Szölgyémi Ferenc vezette Johanna, a tavalyi bajnok, a három hét múlva kezdődő cascaisi világbajnokság miatt lemondta a részvételt.
Csütörtökön a Sipos Péter vezette versenyrendezőség a megnyitó és egy rövid kormányosértekezlet után a pályára vezényelte a csapatot. Délután kettőkor indult az első futam, amelyet a lyukas, kellemetlenül csapkodó északi-északnyugati szélben további kettő követett. A versenyzőknek minden tudásukra szükségük volt, hogy a 14 és 20 csomó között változó erejű, néha 30-40 fokot pörgő szélben optimális irányban és sebességgel vitorlázzanak. A Nyári Mikulás két futamot is nyerve bizonyította, hogy esélyes, a további helyekért a Freyja (Náray Vilmos, Wonke Péter és Ikrényi Gábor), a Luna (Zenthe Ferenc, Kerény Balázs és Bánkúti Béla Gábor) valamint a 7Arts (Tenke Péter, Varga István és Szörényi Ádám) küzdöttek. Az első nap mérlege: egy OCS (Freyja), egy törött bum (Indigo) és egy leszakadt fockfelhúzó (Nemecsek) volt, de a technikai malőröktől eltekintve jó versenyt vívott a flotta.
A szabályok betartására két nemzetközi bíró (a szlovén Uros Zvan és a horvát Franco Battustin) ügyeltek a pályán, s jó néhányszor előkerült a sárga és az útjogszabályok be nem tartására figyelmeztető piros zászló. A bírók a futamok után mindig türelmesen elmagyarázták a versenyzőknek, hogy hol hibáztak, ami a jövő évi EB-ra való tekintettel biztosan hasznos lesz.
Pénteken hasonló, de folyamatosan gyengülő szélben újabb három futammal folytatódott a verseny, amely a klasszikusok közt is igen éles volt. Az 1973 előtt épült hajók között évek óta általában a Nemecsek és a Yorikke párbajozik a legjobb klasszikus hajó címéért, s idén a Yorikke bizonyult jobbnak. Sem ők, sem pedig az összesítettben vezető Nyári Mikulás legénysége egy percre sem adta át másnak az összetettben vezető hajó által viselt fehér mezeket.
A pénteki három futam után szombaton némi halasztás következett, majd a mezőny megpróbálkozott egy futammal a gyenge déli szélben. Ezt végül félbe kellett szakítani, majd némi várakozás után megérkezett a várt északi szél. A pálya ezúttal Csopak előtt volt, és Sipos Péteréknek kiválóan sikerült folyamatosan a változó, 8 és 16 csomó közöt ingadozó és pörgő szélhez igazítani a hosszát és irányát. Így a késő délutánban nyúlóan újabb három futamra került sor, s a kilenc megrendezett futam után már két kiesővel lehetett eredményt számolni.
A fáradt vitorlázókat este hatkor az Öregtanya (Dobos Attila, a Yorikke kormányosának vendéglátásra berendezkedett alföldi tanyája) jóvoltából fantasztikus magyaros falatok fogadták: sonka, kolbász, paradicsom, paprika, friss kenyér. S hogy a torkok se maradjanak szárazon, az osztályt támogató Szt. Donát Pincészet (Csopak) kiváló borait is megkóstolhatták, s az érdeklődőknek Kovács Tamás borász magyarázta el a talaj, az éghajlat és a remek borok közötti összefüggéseket.
Vasárnapra már csak egy futam maradt, amelyet 10 órakor a szokásos keleti szélben útjára is indítottak, ám ez a szél szokásosan le is állt, így nem maradt más hátra, mint a félbeszakítás. Így az eredményeket kilenc futam után lehetett kihirdetni. Az első helyen végül gömbös Lóránd csapata végzett, az ezüst Náray Vilmos egységének jutott, s a dobogó harmadik fokán Tenke Péterék vehették ét a díjakat. A legjobb klasszikus a Yorikke (Dobos Attila, Kismarty-Lechner Balázs és Juhász György) lett, második a Nemecsek. A legjobb Masters csapat (50 év feletti átlagéletkor) a Tiamat, a legjobb junior az Eragon volt.
Kisfilm: @Ladányi János
Eredmények:
Fotók: Mag Andrea
További információk:
Náray Vilmos, elnök
Magyar Dragon Szövetség
tel.: +36 20 369 2126
e-mail: elnok@dragonclass.hu
www.dragonclass.hu
www.dragoneuropeans2018.hu
Két nap alatt hat futam a Dragon OB-n
Izgalmas és fárasztó hat futamon vannak túl a Dragonosok az Országos Bajnokságon. A pöffös, forgolódó közép- és erős szélben csütörtök délután és pénteken is meg lehetett tartani a napi maximális három futamot. Ahogyan az várható volt, Gömbös Lóránd csapata dominált a versenyen, eddig négy futamot nyertek meg. A dobogós helyekért a Zenthe Ferenc, Náray Vilmos és Tenke Péter kormányosok vezette hajók csatáznak, a legjobb klasszikus a Yorikke.
Csütörtökön a Balatonfüredi Yacht Club kikötőjéből a program szerinti időben, 13.00 órakor indult ki a Sipos Péter vezette versenyrendezőség és a 15 Dragon. A pályát Csopak felé kellett elvinni, hogy a párhuzamosan rendezett D-One Gold Cup mezőnyét ne zavarják. 14.00 órakor 14-20 csomós északnyugatiban indult az első futam, amelyet további kettő követett.
Pénteken kicsit északiasabb szélben folytatódott a verseny, az alapszél kicsit gyengült, és egyre több volt benne a lyuk. A hajók izgalmas csatákat vívtak az előző napinál hullámosabb vízen, s egyre több csapat tudott odaérni az első három-négy helyre.
Szombaton további három futam következhet, ha a szél továbbra is kitart, s vasárnap az utolsó, tizedik futammal zárul a verseny.
Kezdetét vette a Dragon OB is
A tegnapi nappal megkezdődött a dragon hajóosztály versenye is, a Sonnenschein Kupa és Németh István Emlékverseny, Nemzetközi Dragon Országos Bajnokság. A versenyen 15 dragon küzd az országos bajnoki címekért valamint a külön díjakért klasszikus – 1973 előtt, fából épült – junior és masters kategóriákban. Az első napon a Sipos Péter vezette rendezőség 3 futamot bonyolított a versenyzőknek. A kora délután megtartott megnyitót követően a dragonok igazi vitorlázó időben, 18-20 csomós ráfújásokkal tarkított szélben hagyták el a BYC kikötőjét.
3 futam alapján jelenleg a Nyári Mikulás vezeti a versenyt, akiket a 7Arts és a Luna követ. A mai napon további 3 futam megtartását tervezi a rendezőség.
Eredmények:
További fényképek ITT találhatóak.
Fotók: Farkas Dávid
Kezdődik a Dragon osztály bajnoksága – főpróba a jövő évi balatonfüredi EB-re
Balatonfüred, 2017. május 25. – Csütörtökön kezdődik az egyik legaktívabb hazai vitorlás hajóosztály, a Dragon országos bajnoksága Balatonfüreden. Az eseménynek az idén 150 éves patinás vitorlás egyesület, a Balatonfüredi Yacht Club ad otthont.
„Bízunk a Balatonfüredi Yacht Club versenyrendezési tapasztalataiban, s ezt az eseményt egyfajta főpróbának tekintjük, hiszen ugyanezen a helyen, és hasonló időpontban, 2018. május végén kerül majd sor a Dragon Európa-bajnokságra is” – emelte ki Náray Vilmos, a Magyar Dragon Szövetség elnöke.
A magyar bajnokság, amely ezúttal a Németh István Emlékdíjért is zajlik, mindig a szezon egyik legkiemelkedőbb eseménye. A magyar hajók számára ez a regatta válogató is, hiszen a jövő évi, hazai vizeken zajló Európa-bajnokságon csak a ranglista legjobbjai indulhatnak majd.
A tavalyi magyar bajnok Kis-Szölgyémi Ferenc, Kiss Tamás, Vezér Károly trió idén nem száll harcba bajnoki címe megvédéséért, mert ők a június 9-én kezdődő portugáliai világbajnokságra készülnek. Egész télen Cascais-ban edzettek, és hajójuk a Balatontól háromezer kilométerre várja, hogy az idei év legfontosabb nemzetközi eseményén vízre szálljanak. A magyar csapat már volt negyedik helyezett is egy korábbi világbajnokságon, folyamatosan lépést tart az osztály legjobbjaival, és jövőre, a Balaton hullámain dobogós helyezésre is esélyük van.
A bajnoki címre legnagyobb esélye így a Gömbös Lóránd vezette „Nyári Mikulás” nevű hajónak van, de az egységes tervezésű hajóosztályban nincs nagy különbség az egyes hajók között, így a tervezett tíz futam alatt bármi megtörténhet. A tervek szerint csütörtökön délután három futammal kezdődik a bajnokság, amely vasárnapig tart majd. Külön díjat kapnak majd a legjobb klasszikus – 1973 előtt, fából épült – Dragonok legjobbjai, valamint a legjobb junior és masters csapatok is.
„A társasági eseményekre – mint mindig – most is nagy hangsúlyt fektetünk. Így szombat esti Dragon Partynkra várunk minden versenyzőt és rendezőt, ahol az Öregtanya és a Szt. Donát Pincészet támogatásának köszönhetően magyaros falatok és kiváló borok várnak majd mindenkit” – mondta el Náray Vilmos.
További információk:
Náray Vilmos, elnök
Magyar Dragon Szövetség
tel.: +36 20 369 2126
e-mail: elnok@dragonclass.hu
www.dragonclass.hu
www.dragoneuropeans2018.hu