fbpx

RS Feva csapatunk Csopakon járt, a Nádas Kupán – Berta beszámolója

Az utolsó RS Feva versenyünk az idei szezonban, a csopaki Nádas Kupa volt. A rendezőség 6 futamot tervezett, melyből 4 meg is valósult. Nehéz szélviszonyok között kellett a gyerekeknek vitorlázni, hiszen mindkét napon elég viharos időjárásban volt részünk, amely viharokat a folyamatosan forgolódó és csökkenő szél előzött meg. 3 klubból 6 egység állt rajthoz az RS Feva hajóosztályban.

3: Varga Ágoston – Sugár Olivér

8: Kovács Áron – Magyar Levente

6048: Schleicher-Nagy Míra – Schultz Dominik

6249: Pais-Hank Patrik – Pelsőczi Rudolf

Varga Ágoston – Sugár Olivér: Ágoston és Olivér egy nagyon jól beérett páros lett erre a versenyre és mindezt azzal koronázták meg, hogy futamot tudtak nyerni. Ágoston egyre rutinosabban kormányozza a hajót, Olivér pedig egy igazán jó manchaft már most. Jó érzés, hogy a rajtuk végzett munka meghozta a gyümölcsét és harcba tudnak szállni már az első helyért is.

Kovács Áron – Magyar Levente: Áron és Levi az egész éves fejlődésből egy újabb versenygyőzelmet tudtak produkálni. Kettő futamban azonban el tudták őket kapni társaik, így ott csak a 3. helyen végeztek, ennek semmi más oka nem volt, mint a rossz oldal választás.

Schleicher-Nagy Míra – Schultz Dominik: Míra és Dominik erre a versenyre ültek össze, számomra meglepően egy nagyon jó párost alkottak. Míra továbbra is folyamatosan elvégzi a neki szánt feladatokat, néha kicsit túlságosan is, sajnos becsúszott egy korai rajt. Ennek ellenére örülök neki, hogy odamer már állni a rajtvonalra és van saját elképzelése, melyben Dominik 100 %-ban tudta támogatni folyamatosan.

Pais-Hank Patrik – Pelsőczi Rudolf: Patrik és Rudi szintén jól egymásra találtak a szezonban. Örömteli volt látni őket, amikor elsőként értek fel az egyik futamban. Bár az eredmény lista nem mindig adja át, amit én látok a vízen, rengeteget fejlődtek ők is. Rudi egy szuper jó manchaft lett Patrik mellett, Patrik pedig egy igazán jó kormányos Rudi mellett.

Gratulálok a gyerekeknek szép kis harcokat alakítottak a pályán! Büszke vagyok a teljesítményükre! Örülök neki, hogy látom rajtuk a fejlődés vágyából és az akaratból sincs hiány!

EREDMÉNYEK