fbpx

Takács Levente 2. helyen zárta a Scheveningeni laser Európa-kupa versenyt

DSC03146Június 10-13 között 5 fiatal laseres versenyzőnk az északi tengeren küzdött az elemekkel. Ezt szó szerint kell érteni, mert az időjárás nem volt igazán kellemes.  Hűvös esős idő fogadott bennünket a verseny helyszínén. Az edzés napokon 13-15 csomós DNY-i szél fújt, ami természetesen a verseny első napjára eltűnt. A versenyen a szélerő csak annyiban jelentett gondot, hogy az áramlás miatt (30-40 m/perc) 10 csomó alatt szinte lehetetlen volt vitorlázni. A négy nap alatt egyre erősebb szél fújt. Az első napi 7-9 csomó az utolsó napra 15-17 csomóra erősödött.

Fiataljaink közül Takács Levente tudott a legjobban alkalmazkodni a körülményekhez. Két gyengébb futamot leszámítva kiegyensúlyozottan versenyzett végig. Utolsó napi futam győzelmének is köszönhetően a kiváló 2. helyen zárta a négy napos küzdelmet.

Huszka Mátyás a verseny elején remekül kezdett. Sajnos ezt nem tudta tartani a második részben és szoros versenyben , de „csak” a hatodik hely jutott neki a végelszámolásnál.

Vadnai Benjamin hullámzó teljesítményt nyújtott a verseny első felében. Az utolsó három futamban jobban magára talált és a 8. helyre tornázta fel magát.

Varga Dánielt zavarták a körülmények talán a legjobban. Nehezen találta fonalat. Ő is a verseny második felében nyújtott jobb teljesítményt.

Radial osztályban Bathó Peti képviselte színeinket. Remekül indította a versenyt, de sajnos utána két BFD mellett egy gyengébb nap megpecsételte sorsát.

 7 nemzet, 43 versenyzője között a 16. helyen végzett.

Ebben az osztályban a felnőtt és az ifjúsági világbajnok is képviseltette magát.

Az előző évhez képest remek versenyen vannak túl a fiatalok. A maximális 8 futamot tudta megtartani a rendezőség. Számunkra szokatlan, rendkívül erős áramlás megnehezítette a fiataljaink dolgát, de ezzel is megtudtak birkózni és értek el remek helyezéseket.

4.7 osztályban és radial osztályban is ez volt az utolsó nagyobb verseny az EB. és VB. előtt.

Reméljük azokon is hasonló sikereket érnek el majd versenyzőink.

Eredmények: http://www.nsr.nl/results-all.asp