fbpx

Tököm Lököm Kupa 2011 beszámoló Paja tollából

DSC_0198

Már hagyománnyá vált, hogy augusztusban megrendezzük a Tököm Lököm Kupát, a clubtagok optimist bajnokságát, amely jó lehetőséget biztosít nevetőizmaink megmozgatására is.

Délelőtt zajlottak a nevezések, amikor is nevezési díjként mindenkinek egy üveg jófajta bort kellett beszolgáltatni a versenybizottság boros rekeszébe.

DSC_0335

Orvosi vizsgálat nélkül senki sem indulhatott a versenyen. A tüdőkapacitás ellenőrzése lufi fújással történt, de miután a lufik többsége selejtes volt, és három fújás után eldurrant, sokan piros orral fejezték be ezt a vizsgálatot. A fizikum ellenőrzése fekvőtámaszokkal történt. Ezt volt, aki a hátán barátnőjével, volt, aki hason fekve úszómozdulatokat imitálva, volt aki egyszerűen hanyatt fekve, karnyújtásokkal végezte.

A megnyitó keretében ismertették a versenyszabályokat is, ami elég rövidre sikerült: „mindenki azt csinál amit akar” jelszóval. Ez a jelszó aztán a versenyek elindítása után érvényre is jutott. Volt, aki  szemeteslapáttal evezve, vagy két mericskével a kezében haladva, egymást odébb löködve próbált a bójákig eljutni, miközben a partról és a rendező motorosból rájuk zúduló vödör vizekkel is meg kellett küzdeniük. Kárpótlásként a bójafordulónál kaptak egy korty erősítőt (a gyerekek üdítőt), majd egymást sem kímélve igyekeztek a cél felé. Ez mindenkinek sikerült is, bár többeknek segítségre is szükségük volt, mert felborultak, vagy éppen felborították őket, esetleg a társak telemerték hajójukat vízzel.

DSC_0088

A parti szurkolósereg nagy hangorkánnal biztatta a versenyzőket, miközben könnyesre röhögték magukat.

A győzteseket érmekkel és cukorkával jutalmazta a rendezőség, akik sikerélményekkel és több-kevesebb kék folttal, továbbá izomlázzal küszködve másztak fel a dobogóvá előléptetett sörpadra.

A nap végeztével gulyás party-n vett részt a kiéhezett népség, majd előkerültek a nevezési díjként beszolgáltatott boros palackok is. Jó hangulatban, a napi élményeket felelevenítve, egymást ugratva, nevetgélve beszélgettünk estig.

DSC_0036_0

Talán ezzel a rendezvénnyel is segítettük a clubtagok közti barátság megerősítését, az újabbak megismertetését. Kijelenthetjük: a foglalkozás elérte célját!

Jövőre ugyanitt találkozunk!

További képek hamarosan a galériában, és a BYC Facebook oldalán találhatóak. Jó szórakozást!

 

Eredmények:

Senior kategória:

1. Antal Béla

2. Eötvös József

3. Szabó Attila

4. Jámbor Tamás

5. Orosz Árpád

6. Csabankó Csaba

 

Senior masters kategória:

1. Soóky Árpád

2. Pintér Csaba

3. Kaiser Tibor

4. Németh László

5. Soponyai Róbert

 

Családi kategória:

1. Korchmáros Sára – Varga Zsófia

2. Jámbor Tamás – Jámbor Gergő

3. Ligeti Pál – Ligeti Nóra

4. Csabankó Csaba – Horváth Györgyi

5. Varga Dani -Coates David

 

Női kategória:

1. Berényi Zsuzsa

2. Solymos Dóra

3. Horváth Györgyi

4. Jámbor Ria

5. Galina Bujevics

6. Cserép Emese

7. Sulyok Anna

8. Kun Zsuzsa

9. Galambos Marcsi

 

Ifi kategória:

1. Varga Zsófia

2. Varga Dani

3. Korchmáros Sári

4. Szabó Leó

5. Sipos Kornél

6. Jámbor Attila

7. Jámbor Gergő

8. Tóth Emese