fbpx

Véget ért az idei OTP Magyar Bajnokság Balatonföldváron – Miki tollából

OP Fldvr

A versenyre a hűvös őszi időjárás ellenére népes mezőny gyűlt össze Balatonföldváron, hogy bejfejezésre kerüljön a nyáron szél hiányában elhalasztott OB.

Szél tekintetében nem lehetett panaszunk, hisz mind a 10 futam lebonyolításra került 3 nap alatt, és így a maximális futameredmények mellett alakult ki a véső sorrend.

Az első napon, szombaton rögtön 3 futamot rendezett Béci és csapata. A kisebbeknek a tapasztalatszerzés volt a cél, míg a képzettebb csapatunknak nagyra tettem a mércét, bár tudtam,  a tavalyi eredményünket biztosan nem tudjuk megfejelni. Az már a füredi futamokon is látszott, hogy Jonatán és Zsombor közt fog eldőlni az aranyérem sorsa- fej-fej melletti küzdelem folytatódott Földváron is. Joni 6.,1.,2., míg Zsombor 2.,2.,3. helyezést ért el a frissülő, majd leálló nyugatiban. Tamásnak, Adélnak,  Zsófinak és Sárinak a feladata az volt, hogy egy minél jobb és eredményesebb átlagot produkáljanak, amivel már oda lehet érni a legjobbak mögé. Ők ezen a napon sajnos elég hullámzó teljesítménnyel tudtak csak előrukkolni, amivel nem voltam elégedett.

Op Fldvr 4

Velem voltak még a Cadettos egységek is, akiknek 4 futam volt szombaton. Márkék a stabil 5. helyen tudtak vitorlázni, míg Blanka-Miki páros a 7-8. helyért küzdöttek. A napot az Optimist Osztály Szövetség által kiírt Közgyűlés zárta, amin szép számmal vettek részt az op-sok. Ezúton is köszönet érte…

Másnap reggel a kulcsmondattal nyitottam a megbeszélést: „A Bajnokságon ennél több kell!!!” Némi elmélet és taktikai megdumát követően szálltunk vízre a frissülő keletiben. Béciék a mai napon sem hagytak minket unatkozni- 4 futamot zavartak le a fiataloknak. Az első futamokban kicsit más taktikát alkalmaztunk, mint ellenfeleink, ami az első két futamban abszolút bejött. Tamás (10,8,12) és Adél  – a büntetés ellenére – (9,DSQ,18) is feljavult, míg Sári tudott egy 20-as átlagot menni. Gyuri és Marci egyforma pontot szereztek ezen a napon, de kiugróan jó eredményeik nem voltak. Joni (5,1,2,1) valamint Zsombor (2,2,1,7) nagyon remek teljesítményt nyújtottak és mindvégig fegyelmezetten versenyeztek.

Ákos, Konrád, Leo és Dani néhány futamban már egész jó helyeken értek fel a bójához, de még a hajóvezetést valamint a taktikai dolgokat rengeteget kell gyakorolni nekik. Leon közben megbetegedett, így ő befejezte a versenyzést az első nap után.

OP Fldvr3

Cadettosaink sajnos ma sem remekeltek, ez pedig annak volt köszönhető, hogy nem elég harcosan és tudatosan vitorláztak. Blankáék is egy hátrébb csúsztak a futamok során, és sajnos mindig lemaradtak. Márk-Boldizsár párosunknak sem volt jónak mondható futamuk ezen a napon. Egyenletes 7,8. helyezéseket produkáltak.

Az utolsó nap reggelén hasonló szél fújt, mint vasárnap- iránya, és erőssége is megegyező volt. Ahogy múlt az idő és mentek a futamok, északiasodni kezdett a szél. Sári volt az első futam meglepetés embere- a jobb oldalt választva 3. helyen ért fel a bójához, végül 4. lett! Tamás javuló teljesítményt mutatott, az utolsó futamban 7. lett. Az ő munkájában dicsérendőek a rajtjai, amit remekül megtanult. Adél is feljött a záró napon- sikerült megértenie a pálya lényegét, így a mai napon 18,6,8. lett. Zsófi, Marcell és Gyuri hozta ugyan azt a formát, mint az előző futamokban, hibájuk, hogy középen vitorláztak, nem pedig ott, ahol megbeszéltem velük.

Konrádot, Ákost, Leot és Danit egy lapon említeném, mivel egyformán teljesítettek, de sajnos a mezőny legvégén. Ennek ellenére elégedett vagyok munkájukkal, lelkesedésükkel. Az igazi csatát Zsombor és Jonatán vívta, akik végül 1 futam után is pontegyenlőséggel zártak. Az utolsó futamot Zsombor végig vezette, és az utolsó pillanatban verte meg a cseh kislány, kb. 5-10 cm-rel. Dráma volt ez a javából, mert ezen múlt Zsombor bajnoki címe…

Ennek ellenére gratulálok csapatunknak, valamint szeretném megköszönni idei munkájukat.

Árpádnak is kijár a köszönet, amiért vitt minket kora hajnalba és hozott haza esténként az Aranycsillaggal.

Jó szelet!

Miki