fbpx

X 35 match race viadal

DSC_0089

Idén hét X-35-ös hajó részvételével került sor a  BYC rendezésében már lassan hagyománnyá váló match race versenyre. A hajószámok kisorsolása és a kormányosi értekezlet után alig vártuk, hogy elkezdődjön a Magyarországon még nem túl elterjedt, de annál izgalmasabb regatta. Egy round robin és döntő futamok az első négy hajó számára volt a terv.

Szombaton 10-re volt kitűzve az első figyelmeztető jelzés ideje. Nem túl erős, keleti szél fogadott minket a vízre érve, nem sok jóval bíztatva. Bár a meteorológia egész napra stabil déli szelet jósolt, ez sajnos nem érkezett meg, hiába vártuk reménykedve, hogy a kezdő keleti szelünk végül kellemes és egész napos délibe fordul át. Nem vártunk sokat a kezdéssel, gyorsan kiraktuk a pályát és indítottuk is a futamokat. A küzdelem kezdetét vette. A match race egy dinamikus és sok taktikát igénylő versenyfajta, ami a futamok végéig leköti a nézők, versenyzők és a rendezők figyelmét is. Fordulatokban gazdagon indult a nap, sok feladatot adva a versenyzőknek, döntőbíróknak és a rendezőségnek is. Az első flight végül rendben lement és kezdett a hajó közötti erőviszony és a sorrend kialakulni. Sajnos az idő viszont nem fogadott minket a kegyeibe. Egyre gyengülő és eltünedező szelünk volt. Néha sikerült egy olyan szélfoltot találni, ahol a pálya kifért, a szél stabil volt és nem volt benne nagyobb lyuk, hogy a futamot unfairre tenné. Hosszabb várakozás után végül a szelet üldözve még további két futamot tudtunk megrendezni ilyen viszonyok között. A hajók bámulatos nyugalommal és türelemmel viselték az egész napot és követték a rendezőhajót a vízen. Végül fél ötkor a víz teljesen kisimult és nem láttunk több esélyt arra, hogy a szél visszatérjen. Másnapra halasztás… Vasárnap pedig korai, 9 órás figyelmeztető jelzéssel.

DSC_0190_0 A másnap kora reggel viszont nem indult biztatóan… reggel fél 8kor tűző, égető napsütés és tükör sima víz. Aznapra élénk, erős déli szelet jósoltak, amiben mi igencsak bíztunk a szombat után. Lassan elkezdtek mozgolódni a lobogók a kikötő végében és legnagyobb örömünkre élénk, kellemes nyugati szél kezdett leterjedni a hajógyári öböl felöl. Nem is vártunk sokat, rögtön indultunk a vízre. A rendezőhajó lehorgonyzott, a pálya gyorsan ki lett rakva. A szél tovább erősödött és biztatott minket. Bár lengedezett jobbra-balra, de stabil volt. Kitűnő feltételekkel elkezdtük a további flightok megrendezését. A hajók mindannyian készen álltak a további küzdelemre. Bravúros manőverek a rajteljárás alatt, kreuzban és hátszélben volt a jutalma annak, aki követte a futamokat. Igazi hajó-hajó elleni taktikus és izgalmas küzdelmeknek voltunk tanúi. Öröm volt nézni. Gyorsan pörögtek a futamok az egyre erősödő szélben. Az aznapi harmadik flight alatt már 16 csomós szelet is mértünk, így a versenyzők biztonsága érdekében felkerült az Y lobogó. A szél szerencsére stabil maradt, bár kicsit elfordult. A pályát hozzáigazítottuk és folytatódtak a futamok.

A round robin után kialakult a sorrend. Az 5-ös orrszámú hajó  (Admiral X: Dr. Prédl Tamás – kormányos, Dr. Prédl András, Mesterházy-Nagy Ákos, Tomai Balázs, Erdélyi Gábor, Scholtz Alex, Cser Krisztián) nyerte egyértelműen  a legtöbb futamot, így ö indulhatott a 3-as orrszámú hajóval (Új Vízöntő -Csikós János – kormányos, Szűts Anna, Szépfy Zsombor, Borsos Miklós, Ruby Viktor, Varga Zsolt, Bárdos Mihály) az első helyért. A 3. és negyedik helyekért sajnos nem került sor küzdelemre, mert a harmadik helyen értékelt hajó (Lábad X: Lábady Zsolt – kormányos, Lábady Ildikó, Lábady Balázs, Baranyai Lajos, Fekete László, Csikós László, Keményffy Orsolya) idő hiányában el kellett, hogy menjen, így átadta helyét az addigi 4. helyezettnek (Olsen: Dobszai Zoltán – kormányos, Kovács Kristóf, Óvári Győző, Pálffy András, Fekete Ferenc, Nagy Gábor, Takács András). A nyert futamok arányában pedig kialakult a többi hajó sorrendje is. A döntő futamokra végül így csak az első és második helyekért küzdöttek.

DSC_0411_1 Az első match nagyon izgalmasan indult, igazi profi match race futamot láthattunk a rajttól egészen a célig. A második match alatt a 3-as orrszámú hajó – Új Vízöntő – technikai problémával került szembe, amit nem tudtak megoldani és kénytelenek voltak feladni a további küzdelmet. Az 5-ös orrszámú  – Admiral X – hajó így egyedül vitorlázott át a célvonalon és nyerte meg a döntőt és a match racet.

 

Gratulálunk Mindenkinek!

Bodnár Judit – versenyrendező

További képek itt és a BYC Facebook oldalán találhatók. (Facebook – Balatonfüredi Yacht Club)